Dobermann

A dobermann egyszemélyes kutya
A dobermann jellegzetesen egyszemélyes kutya. Önfeláldozóan ragaszkodik gazdájához. Manapság ugyan már nagyon sokat változott a kutyatartási kultúra, ami azt jelenti, hogy mint családtag tartjuk a kutyát. Ezért, mivel az esetek legnagyobb részében együtt él velünk a lakásban az a szoros egyszemélyes kötődés is lazul. A család azon tagjait, akikkel együtt él és foglalkoznak vele elfogadja és ragaszkodik hozzájuk. Azok a családtagok akik alig foglalkoznak vele, jelentéktelenek a számára. Azért minden esetben van egy gazda, akit feltétel nélkül követ. Ha ő nincs otthon, akkor megteszi a család többi tagja is. De amint hazaér az általa kiválasztott főnök, a többiek a feledés homályába kerülnek. E különös hűségviszony miatt nevezik egyszemélyes kutyának a dobermannt. Ha el akarjuk kerülni e hajlam túlzott elhatalmasodását, kölyök korától több családtag foglalkozzon vele. Azok a dobermannok, akik kicsi kortól sokak találkoznak emberekkel és kellemes élményeik vannak velük kapcsolatban örökké barátságosak lesznek.

Kinek ajánlott
Mindennek tudatában a dobermann egy sportos, átlagos mozgásigénnyel rendelkező fajta. Olyan emberek kezébe ajánlott, aki biztosítani tudja neki naponta 2-3 alkalommal a kiadós mozgást. A dobermann nem kennel kutya. Nem ajánlott kinti tartásra. Nem csak azért, mert rövid szőrű fajta. Ez csak az egyik ok, hiszen láthatóan fázik a hidegben, nincsen aljszőrzete. Mindenképpen a küllem és az egészség rovására megy a kinti tartás.
Természetesen nem azt jelenti, hogy a kutyát bent kell tartanunk a szobában., bár ez egyáltalán nem rossz ötlet. A legideálisabb, ha a kutyának van egy helye a lakásban, ahonnan esetleg ki tud járni, ha akar egy kennel részbe. Ami még nagyon jól bevált a dobermannoknál és ami kis lakásban is nagyon jól alkalmazható az a kutyaketrec. Egy jó nagy méretű boksz, amelyben puha takaró van a kutya alatt és amiben teljes mértékben el tud feküdni, az nagyon hasznos. Természetesen ebben az esetben pár óránként ki kell őt venni, kiengedni a dolgát végezni, megmozgatni.
A napi 2-3 mozgás azonban intenzív futás, labdázás, játék vagy kiképzés legyen.
Amiért fontos, hogy a kutya velünk éljen a lakásban, az a karaktere miatt van. Egy dobermann igényli a gazdával való együtt élést. Neki fontos látni a történéseket, igényli az ember közelségét. Ha velünk él, idővel nagyon sok szavunkat megérti. Le sem veszi az okos szemét rólunk, sokkal értelmesebbek, ragaszkodóbbak és figyelmesebbek a lakásban tartott egyedek.
Ezért is stabilabbak manapság a dobermannok. Mert pici koruktól szoktatva vannak az emberekhez, jelen vannak, ha vendégek jönnek, akik megsimogathatják, játszhatnak vele. Kizárólag jó tapasztalataik vannak és ez fontos momentum a szocializálásban. Egy kennelben tartott kutya sokkal kevesebb tapasztalatot szerez az emberi kapcsolatokban, mint egy lakásban tartott kutya.
Elengedhetetlen pici korától az autóval való szállítás, az utcán történő tréning, séta az emberek és autók között. Idővel közömbös lesz az idegen történésekkel kapcsolatban és barátságos, ha engedjük utcán ismerkedni és simogatni.

Viselkedése idegenekkel szemben
A dobermann általában tartózkodó, bizalmatlan az idegenekkel szemben. Úgy érzi, gazdája teljesen betölti az életét. Ha el akarjuk kerülni, hogy ezen hajlama elhatalmasodjon rajta, akkor már kölyökkorban tenni kell ellene. A kis kutyusnak meg kell adni a lehetőséget, hogy sok idegent ismerjen meg. Ha gazdája másképp nem neveli, a dobermann pubertás kora után egyre távolságtartóbb lesz idegenekkel szemben. Ha azonban kölyökkorában sok jó tapasztalatot szerez, és ráadásul jól felkészítették, optimálisan állították be a külvilághoz való viszonyát, akkor idegenekkel szemben közömbös. Nem mutat túláradó érzelmeket, de félelmet sem, és agresszív sem lesz. A kutya tulajdonos nem teszi helyesen, ha kizárja ebét, amikor vendége jön. Ha a kutyát valamely fontos fejlődési szakaszában nem szoktatták hozzá az emberekhez, vagy rosszul bántak vele, könnyen harapóssá válhat. Az ilyen kutyák minden emberrel szemben elhárítólag lépnek fel. De ez nem fordul elő, ha az eddig említett módon szocializáljuk a kutyát, szoktatjuk emberekhez és gyerekekhez. Ebben az esetben nyitott, barátságos és elfogadó lesz a hozzá barátságosan közeledő idegennek szemben.

Kölyök választás
Az idegrendszer, mint fontos genetikai tulajdonság mindenképpen nagy odafigyelést kíván a tenyésztésben. Gyenge instabil idegrendszerű szülőktől nem várhatunk kiegyensúlyozott kölyköket. A legjobb, ha ellenőrizzük személyesen a szülök karakterét. Mennyire barátságos, nyitott, megbízható. Manapság már az igényesebb tenyésztők a német tenyész alkalmassági vizsgát (ZTP) megcsinálják a tenyésztésbe vont egyedeknél. Ez azért jó, mert ebben van karakterteszt, csoportban, egyedül kikötve, egyedül egy idegen emberrel és van őrző-védő munka is. Akik ezen a vizsgán átmennek, valamiféle bizonyossággal rendelkeznek a fajtára jellemző és elvárható idegrendszeri tulajdonságokkal.
Kölyök vásárlásakor nyugodtan ellenőrizzük le a meglévő tesztek, tenyész szemlék, egészségügyi vizsgálatok eredményeit. Egy normális tenyésztő ezért sosem haragszik meg, hiszen egy kutyát 10-12 évre veszünk és ez egy megfontolt és felelősségteljes döntés kell, hogy legyen. Meg kell tennünk mindent azért, hogy jó esélyekkel induljunk neki a közös életnek az új dobermannunkkal. Hiszen ezen kívül még számtalan veszély leselkedik a genetika útvesztőiben. Legalább ami ellenőrizhető és amit egy felelősségteljes tenyésztő megtehet az egészség és a használhatóság érdekében, azt várjuk el.
Ha szépségre is különleges kutyát szeretnénk akkor a kiállítási eredmények alapján vegyük szemügyre a szülők küllemét is. A genetika nem hazudik, ahogy az idegrendszeri úgy a küllemben megjelenő tulajdonságokat is örökítik a szülök. Ha kiállítási és tenyésztési ambíciónk is van, és nem csak hobbi célra vásárolunk kutyát akkor fokozott figyelemmel legyünk az idegrendszeri stabilitásra, ahogy a feno- és genotipusra egyaránt.

A dobermann vadászösztöne
A dobermann fontos tulajdonsága a vadászszenvedélye. Aligha van olyan dobermann, amely ne jönne lázba nyulak, macskák vagy más állatok mozgására. Néha az az érzésünk, hogy a következő pillanatban elrohan, amint fülét hegyezve mozgásra lesve vizslatja környezetét. Ha ezt a vadászösztönt nem tartjuk kordában a kezdet kezdetétől, akkor számolnunk kell azzal, hogy a séták gyakran megszakadnak, ráadásul a kutya megzavarja más állatok életterét és magát is veszélybe sodorhatja, hiszen a vadorzó ebeket lelőheti az erdész. Tapasztalataink szerint a dobermann fiatal korában következetességgel leszoktatható erről. Ha azonban hagyjuk elhatalmasodni ezt az ösztönt, akkor csak pórázon lehet sétáltatni.

Dobermann standard (FCI 143)

Általános megjelenésA dobermann középmagas, erőteljes, izmos kutya. Elegáns vonalai, büszke tartása, határozott, temperamentumos egyénisége a kutyaeszményképévé teszik.
Fontos arányok: Alkata, főleg a kanoké, szinte kvadratikus. A törzs hossza (a mellcsonttól az ülőgumóig) a marmagasságot maximum 5 százalékkal haladhatja meg a kanoknál, és maximum 10 százalékkal a szukáknál.
Wesen: A dobermann alapvetően barátságos és békés, a családhoz ragaszkodó és gyerekszerető. Előnyös, ha a kutya közepes temperamentummal bír. Kívánatos a közepes ingerküszöb. A könnyű irányíthatóság és munkakedv mellett az őrző-védő ösztön meglétére, a harci kedvre, bátorságra és keménységre is figyelni kell. Különösen fontos, hogy a kutya magabiztos és megfélemlíthetetlen legyen. Környezete iránt érdeklődést tanúsítson.
Fej: erős, a kutya alkatához illő. Felülnézetből a fej tompa ék alakú. A koponyatető keresztvonala megközelítőleg vízszintes, tehát nem esik a fülek felé. Az orrháttal párhuzamosan futó koponyatető enyhén ívelt a tarkó felé. A szemöldök íve kifejezett, de nem előreugró. A homlokráncok még láthatók. A nyakszirtcsont nem kiugró. Elöl- és felülnézetből a fej oldalsíkja nem lehet kidomborodó. Az arckoponya és a járomcsont enyhe domborulatának a fej teljes hosszával harmóniában kell lennie. A fej izmai is erőteljesen kifejlettek.
Stop: Enyhe, de határozottan felismerhető.
Arckoponya Orr: Jól fejlett orrtükör, inkább széles, mint kerek, nagy nyílásokkal, de összességében nem előreugró. Fekete színű kutyáknál az orr is fekete, a barna kutyáknál színüknek megfelelően világosabb árnyalatú.
Fang: A fejtetővel arányos, és erős, mély, a szájnyílás egészen a hátsó őrlőfogakig ér A jó fang szélesség az alsó és a felső metszőfogaknál is megkövetelt.
Ajkak: Feszesek, rásimulnak az állkapocsra és biztosítják a szájnyílás szoros záródását. Követelmény a sötét pigmentáció, barna színű kutyáknál a kissé világosabb árnyalat.
Állkapocs/harapás/fogak: erős, széles állkapocs, ollós harapás, a fogképletnek megfelelő elhelyezkedésű 42 fog, arányos méret.
Szemek: Közepesen nagyok, oválisak és sötét színűek. Barna színű kutyáknál megengedett a kissé világosabb árnyalata. A szemhéjak feszesek, a szemhéjszélek szőrrel borítottak.
Fülek: Magasan tűzöttek, közép nagyok, elülső peremükkel a pofához simulnak.
Nyak: A test és a fej arányának megfelelő hosszúságú. Száraz és izmos, vonalvezetése emelkedő és enyhén ívelt. Büszke tartása nemességet sugároz.
Törzs
Mar: elsősorban kanoknál magasságában és hosszában kiemelkedő, ezáltal meghatározója a far felé lejtő hátvonalnak.
Hát: Rövid és feszes. A hát- és ágyékrész arányosan széles és jól izmolt. A szukák ágyéka kissé hosszabb lehet, hiszen a szoptatáshoz itt nagyobb helyre van szükség.
Far: A keresztcsonttól a farok tövéig alig észrevehető mértékben lejt, ezáltal szépen lekerekített formája, nem egyenes és nem lejtős, megfelelő szélességű és erősen izmolt.
Mellkas: Hossza és mélysége a törzs hosszával arányos. Az enyhén kidomborodó bordák által képzett mellkas mélysége a marmagasságnak megközelítőleg a felét éri el. A mellkas megfelelő szélességű és előrefelé különösen kifejezett (elő mellkas).
Hasvonal: A szegycsonttól a medencéig határozottan felhúzott.
Farok: Magasan tűzött.
Mellső rész: Az erőteljes mellső végtagok bármely irányból nézve majdnem egyenesek, tehát függőlegesen érnek a talajra. A lapocka szorosan a mellkashoz simul, szélei mindkét oldalon jól izmoltak és a hátcsigolyák csúcsai fölé emelkednek. Lehetőleg ferde, a vízszintessel bezárt szöge kb. 50 fokos.
Felkar: Megfelelően hosszú és jól izmolt. A lapockával bezárt szöge kb. 105-110 fokos.
Könyök: Szorosan a mellkashoz simul, nem kiforduló.
Alkar: erős és egyenes, jól izmolt. Hossza a testmérettel arányos.
Lábtőízület: erős.
Mellső lábközép: erős csontozatú, elölről nézve egyenes, oldalról nézve csal alig észrevehető mértékben ferdén tartott (max. 10 fok).
Mellső mancsok: Rövidek és zártak, jól íveltek (macskamancs). A karmok rövidek és feketék.
Hátulsó rész: Hátulról szemlélve a dobermann kifejezett medenceizmai miatt csípőben és fartájékon szélesnek és lekerekítettnek tűnik. A medencétől a comb és a lábszár felé futó izmok a comb, a térd és a lábszár kellő szélességének kialakulását eredményezik. Az erős hátulsó végtagok egyenesek és párhuzamosak.
Comb: Megfelelő hosszúságú és szélességű, erősen izmolt. A csípőízülettel megfelelő szöget zár be. A vízszintessel bezárt szöge kb. 80-85 fokos.
Térd: A comb és a lábszár, valamint a térdkalács-csont által képzett térdízület erős. A comb és a lábszár által bezárt szög kb. 130 fokos.
Lábszár: Középhosszú, a hátulsó végtag teljes hosszával arányos.
Csánk: Közepesen erős, párhuzamos. A lábszár csontjai a csánkízületnél találkoznak a lábközép csontjaival és kb. 14 fokos szöget alkotnak.
Hátulsó lábközép: Rövid és merőleges.
Hátulsó mancsok: Rövidek, íveltek és zártak. A karmok rövidek és feketék.
Jármód: Nemcsak a munkaképesség, de a külső megjelenés szempontjából is különösen nagy jelentőségű. A dobermann járása rugalmas, elegáns, fordulékony, kiegyensúlyozott és térölelő. A hátulsó végtagok hosszú, ruganyos léptei adják a szükséges tolóerőt. A kutyamindig az egyik mellső végtagját és a vele ellentétes oldalon lévő hátulsó végtagját használja egyidejűleg. A hát, az ínszalagok, valamint az ízületek feszesek.
Szőrzet: Rövid, kemény és sűrű, tömören és sima, az egész bőr felületén egyenletesen elosztott. Aljszőrzet nem megengedett.
Szín: Fekete vagy sötétbarna, élesen elhatárolt, tiszta, rozsdavörös jegyekkel, melyek a fangon, a szájszéleken, a pofán, a szemek felett, a toroknál, két folt formájában a mellkason, a lábközépen és a mancsokon, a comb belső oldalán, a végbéltájékon, és az ülőcsontokon találhatók általában azonos méretben és alakban.
Méret: A kanok marmagassága 68-72 cm, a szukáké 63-68. Mindig a középméret a kívánatos.
Súly: Kanoknál 40-45 kg, szukáknál 32-35 kg.
Hibák
Általános megjelenés: Hiányzó nemi jelleg, nem eléggé kitöltött formák, levegősség, túl könnyű, túl nehéz felépítés, magasra állítottság, vékony csontozat.
Fej: Túl erős, túl keskeny, túl rövid, túl hosszú fej, túl sok vagy túl kevés stop, kosorr, a felső fejvonalak párhuzamosságának hiánya, gyenge állkapocs, kerek vagy mandulavágású szemek, világos szemszín, túl erős pofa, túl mélyen ülő szemek, túl magasan vagy túl mélyen tűzött fülek, lógó ajkak, nyitott (laza vagy kiforduló) szájzug.
Nyak: Kissé rövid, túl rövid nyak, lebernyeg a garat- vagy toroktájékon, szarvas nyak, aránytalanul hosszú nyak.
Törzs: Nem elég feszes hát, lejtős far, beesett hát, pontyhát, túl szűk vagy dongás mellkas, nem elég mély vagy széles mellkas, túl hosszú hát, hiányzó elő mellkas, túl magasan vagy túl alacsonyan tűzött farok, túl erősen vagy nem eléggé felhúzott has.
Végtagok: A mellső illetve hátulsó végtagok túlzott vagy túl kisméretű szögellései, laza könyök, a leírástól eltérő helyzetű és hosszúságú csontok és ízületek, kifelé vagy befelé forduló mancsok, tehénállás, O-láb, hátul szuk állás, nyitott vagy Puha mancsok, megrövidült ujjak, világos körmök.
Szőrzet: Túl világos, nem elég élesen elhatárolt, tisztátlan (füstös) jegyek, túl sötét maszk, a végtagokon nagy fehér foltok, alig látható vagy túl nagy mellfoltok.
Hosszú, Puha, fénytelen és hullámos szőrzet, valamint szőrben szegény és csupasz bőrfelületek. Nagyobb szőrforgók, látható aljszőrzet a testen.
Wesen: Magabiztosság hiánya, túlzott temperamentum, túlzott hevesség, agresszivitás, túl alacsony vagy túl magas ingerküszöb.
Méret: A megadottól 2 centiméternél kisebb mértékben való eltérés.
Jármód: Ingadozó, tipegő, nem kiegyensúlyozott járás, poroszkálás.
Tenyésztésből kizáró hibák: 
Általános megjelenés: Kimondottan a másik nemnek megfelelő nemi jelleg.
Szemek: Sárga szemszín (ragadozómadár-szemek), különböző színű szemek.
Harapás: Előre- vagy hátraharapás, tétreharapás, foghiány.
Herék: Egy heréjűség vagy rejtettheréjűség.
Szőrzet: Fehér foltok, kimondottan hosszú és hullámos szőrzet, kimondottan vékony szőrzet, nagyobb csupasz bőrfelületek.
Wesen: Félénkség, félősség, idegesség és túlzott agresszivitás.
Méret: A megadottnál 2 centiméternél nagyobb eltérés.

Eredeti neve: Dobermann
Angol neve: Dobermann
Származási hely: Németország
Eredeti feladata: Őrző-védő kutya.

Eredete
Ez a német fajta első tenyésztőjéről, Friedrich Louis Dobermannról kapta nevét. Dobermann úr 1834. január 2-án született a németországi Apolda városában. Az akkor 20 ezer lakosú település jelentős iparral és kereskedelemmel rendelkezett. F. L. Dobermann különféle állásokat töltött be a város közigazgatásában, 1870-ben nevezték ki segéd adóvégrehajtónak, majd később éjjeliőrként , gyepmesterként is tevékenykedett . Törvény adta joga volt a városban szabadon kóborló ebek begyűjtése. Ebből a “készletből” különösen kemény kutyákat tenyésztett. Mivel adóbehajtóként gyakran nagy összegekkel közlekedett, s valószínűleg tevékenységéből kifolyólag sem örvendhetett nagy népszerűségnek, Dobermann a rendelkezésére álló kutyákból elkezdte kialakítani saját testőreit. Kutyái hamar ismertek lettek Apoldában, sőt Thüringia tartomány egész területéről érkeztek hozzá vásárlók. Dobermann kurtított füllel és farokkal adta el a kölyköket, mondván, így jobban néznek ki. Sajnos nem vezetett feljegyzéseket munkájáról, így csak találgatni lehet, milyen típusú kutyákból alakította ki a róla elnevezett fajtát. Valószínűleg felhasználta a rottweiler ősének tartott ún. mészároskutyákat és a korabeli juhászkutyákat. Dobermann első tenyész szukáját, egy szürke példányt, Schnuppe-nak hívták, de tudomásunk van egy Bisart nevű szukájáról is, akivel 1870 és 1880 között tenyésztett. Dobermann úr sajnos nem érhette meg a fajta diadalmenetét, hatvan éves korában, 1884. június 9-én halt meg. Az ugyancsak Apoldából származó Otto Göller kezdett az elsők között intenzíven foglalkozni Dobermann kutyáinak továbbtenyésztésével “von Thüringen” nevű kennelében. Egy hamburgi baromfitenyésztő, Oskar Vorwerk hívta fel a figyelmét ezekre a bátor őrző-védő kutyákra. Göller publikációkban ismertette, reklámozta kutyáit. De meg kell említeni egy másik apoldai tenyésztőt, Goswin Tischlert, a “von Grönland” kennel tulajdonosát is. Az ő egyik kan kutyája került elsőként a német dobermann törzskönyvbe, Graf Belling von Grönland. A 2-es számú kutya Gerhilde von Thüringen, Göller egyik szukája volt. Az első fajtaklubot, a ma is működő Dobermann Egyesület (DV) jogelődjét 1899. augusztus 27-én alakították egy apoldai kutyakiállításon, egy évvel később pedig már elismert német fajtaként a német törzskönyvbe is bejegyezték a dobermannokat. Az első német kutyakiállítást 1863-ban, Hamburgban rendezték, dobermannok 1897-ben, Erfurtban szerepeltek először kiállításon. A XX. század elején mintegy 1000 dobermann tulajdonos élt Németországban, ezzel a számmal akkor a harmadik legnépszerűbb fajta volt a dobermann Németországban a német juhászkutya és toplistát vezető tacskó mögött.Munkakutyaként nem csupán ébernek kellett lennie, hanem udvart és házat keményen védelmeznie. Nyájőrzésre, később rendőrkutyának is alkalmazták. A rendőrség olyan sok feladatra alkalmazta, hogy egy ideig csendőrkutyának is nevezték a dobermannt. A dobermann-tenyésztés közép nagy, erőteljes és izmos felépítésű kutyára törekszik, mely a test vonalvezetésének szubsztanciája ellenére eleganciát és nemességet sugároz. A dobermann különösen alkalmas kísérő, őrző-védő, munka- és családi kutyának.

Dobermannok dédapáink korában
A Magyar Ebtörzskönyvben az első dobermannra való utalás 1914-ből származik. Az első ilyen hazánkban bejegyzett kutya származása ismeretlen volt, s az az évben iktatott másik egyeddel együtt nyomtalanul eltűnt. Mindez az első világháború okozta társadalmi földindulás számlájára is volt írható.

Viszont a nagy világégés során hazánk népe megismerhette a német hadikutyákat is, melyek szolgálatuk során Magyarországra is elkerültek. Sok hazánkfia ekkor látott először például németjuhászt és dobermannt. Ez utóbbi fajta hallatlan népszerűségre tett szert különösen a katonák körében. Ha néhány példány itt is maradt, akkor sem játszhattak különös szerepet egy stabil állomány kialakításában, mivel törzskönyv nélküli, ismeretlen származású, legtöbbnyire kan munkakutyákról volt szó. Néhány helyen mégis szaporítottak meglehetősen heterogén minőségű ebeket. Ezt az időszakot nevezhetjük a magyar dobermann tenyésztés újszülött korának.

Mérföldkövet jelentett, amikor a kor egyik kiemelkedő kinológusa, Kelemen Emil 1918-ban osztrák import szukáját magyarországi minőségi kannal próbálta volna fedeztetni, de mivel nemzetközi szinten kiváló minőségű, törzskönyvvel is rendelkező kanra nem lelt, kénytelen volt Bécsbe vinni tüzelő szukáját. Ekkor tudatosult benne, hogy itthon e fajtát milyen kevesen tartják. Akik foglalkoznak vele, azok is szervezetlenül, a szakmai hozzáértés minimális alapjai nélkül próbálják szaporítani őket. Az első hazánkban született minőségi dobermann alom szomorú sorsra jutott. Történt ugyanis, hogy gazdájuk az összeset megtartotta magának továbbtenyésztés céljára, de amikor félévesek lettek, mindahányan szopornyicában elpusztultak. A következő évben született kölyköket viszont baj nélkül sikerült felnevelni, melyek a későbbi évek során az úgynevezett rendőrkutya bemutatókon oly nagy sikerrel szerepeltek, hogy több újság fényképekkel illusztrált cikkben is beszámolt róluk. Dr. Szeles Pál is, mint újságíró, először a Naphegy kennelről akart írni, így jutott el Kelemen Emilhez, aki látva a fiatalember érdeklődését a fajta iránt, később egy kiváló minőségű szukával ajándékozta meg. Kelemen 1922-ben tanulmányútra ment Németországba, s az ott töltött egy esztendő alatt alaposan megismerte a tenyészeteket, módszereket és az ott elfogadott fajtaleírást. A dobermannok a germánok földjén ebben az időben vékonyabbak, kecsesebbek voltak az osztrákokéhoz képest, melyek kifejezetten robosztus, nehéz állatoknak számítottak. A tanulmányút három nőstény behozatalával zárult. Az egyik befedezve érkezett, a másikat néhány hónap múlva Bécsben az akkor legjobbnak tartott kannal pároztatták, míg a harmadikat itthon nevelték, mivel az egy kék kölyökszuka volt.

1923. újabb fordulópontot jelentett a magyar dobermann tenyésztés történetében, mivel igen jó vérvonalak érkeztek hazánkba. Ebben az évben kezdte el Dr. Szeles Pál is aktívan tenyészteni a fajtát, s az esztendő legnevezetesebb eseménye az volt, hogy a MEOE őszi kiállításán a Naphegy kennel nyerte el a foxterriereket és a tacskókat verve tenyész csoportban az első díjat. Kiváló szukáink voltak, miközben hozzájuk illő minőségi kanok nem. A fajta népszerűsége hónapról hónapra nőtt, aminek fényes bizonyítéka volt, hogy az az évi országos rendőrkutya-versenyen a nagy számban nevezett német juhászok mellett első és második helyezéseket dobermannok értek el.

A következő év is hasonló fontosságú volt: ekkor kezdődtek a fajtahonosítónak is tekinthető Kelemen Emil fáradozásai azért, hogy komoly szervezeti keretek közé fogja a dobermannok népszerűsítését. Vezetésével minden hónapban egyszer egy-egy dobermannosnál, ahol elég hely volt, vagy pedig a szabadban általában Budán összegyűltek, és baráti beszélgetés közben tárgyalták meg a tenyésztés, idomítás, nevelés aktuális problémáit. Így egymást segítve hónapról hónapra egyre nőtt a résztvevők száma.

Hogyan is zajlottak ezek a találkozások? Az egyiket, például a januárit a Hűvösvölgyben tartották, Dr. Szeles Pál házánál. Kint esett a hó, fehérben ragyogott a Budai táj. Egy csomó lelkes, többségében fiatalember egy vagy több kutyával gyalogolt ki a városból néhány kilométert, hiszen ekkoriban még kutyákat villamoson szállítani nem lehetett. A ház egyik szobájában a kéthetes almot közösen vizsgálták meg, segítettek a gazdának kiválasztania a legjobb kölyköt, amit magának akart megtartani, kettővel kapcsolatban pedig azt javasolták, hogy “dobja el őket, mert nem érdemlik meg az anyatejet”.

A dobermannosok összejöveteleik alkalmával egy idő után elhatározták, hogy baráti társaságuk komoly szervezeti formává alakul, és a MEOE-ben szakosztályt alakítanak. Ez azért is vált időszerűvé, mert addig nem volt a kiállításokon külföldi, hozzáértő bíró, hanem a jóindulatú, kiváló vizslaszakértő, Grafi Frigyes bírálta a dobermannokat is minden kiválósága ellenére nagyon is egyéni standard alapulvétele mellett. Így végül is a kutya kiállítások tenyészői szemmel nézve nem töltötték be a szerepüket, legföljebb fajtanépszerűsítő események voltak. Az akkori legnagyobb kutyás szervezet elzárkózott a szakosztály-alakítás kérdésétől, annak ellenére,hogy a dobermannosok vállalták volna, hogy fizetik a bíró költségeit, a díjakat, és még az egyesületet kutyánként is támogatják. Ezért végül független szervezetként 1924 májusában a minisztérium jóváhagyásával megkezdte működését a Magyar Dobermann tenyésztők Egyesülete (MD). Első kiállításuk a hűvösvölgyi Nagyréten volt, ahol harmincnyolc kutya nevezett. Jellemző volt az akkori MEOE hozzáállására, hogy Kelemen Emilt, illetve Szeles Pált kizárták soraikból, míg a MEOE azévi kiállításán mindössze öt, meglehetősen gyenge állat szerepelt.

Az MD célkitűzése szerint elkerültek minden olyan tevékenységet, mely üzlettel kapcsolatos. Így kiállításaikon nem volt sem nevezési, sem belépti díj. A díjazást a tagok által önként beadott pénzből biztosították. Mivel kiállításukat Hűvösvölgyben tartották, az arra járó több száz kiránduló hosszasan gyönyörködhetett a bemutatott ebekben. Kellett-e ennél jobb reklám? A sajtó is elismerően írt a kedves kiállításról. A sikernek hamar híre ment, s őszi bemutatójukat már a foxterriertenyésztőkkel együtt a városban, az állatorvosi főiskola parkjában rendezték. Mindezt annak is köszönhették, hogy Dr. Raitsits Emil (aki az állatkert fő állatorvosa is volt ebben az időben) szintén támogatta őket Cseh Ödön rendőrfelügyelővel karöltve. Ezen az őszi kiállításon szerepelt az úgynevezett szalagverseny és szalagdíj, ami lényegében az előző naptári évben született dobermannok küllembírálata és munkaversenye volt.

A kiállításon került napirendre a tenyészosztály verseny bevezetése is. Ennek igénye abból adódott, hogy bár a dobermann kiváló munkakutya volt, de a küllemre való megmérettetés miatt nem mindig értek el megfelelő helyezést. Ezért olyan összetett versenyre volt szükség, ahol a küllemértékelés és a munkánál elért helyezés pontjainak összege adja a végső eredményt. Ezek során beigazolódott, hogy a rosszküllemű kutyák haszoncélra sem elsőrangúak, de az is, hogy a jó küllemű egyedek munkavégző-képesség szempontjából nagyon különbözőek lehetnek.

A sikereken felbuzdulva 1925. május 3-án tartották az első nemzetközi dobermann kiállítást hazánkban. Sok babér nem termett ugyan számunkra, ugyanis a több évtizedes dobermann rajongó bécsiek aratták a díjakat. Egyedül a tenyészcsoportok bírálatánál lettek kiemelkedő magyar sikerek: első a Hűvösvölgy, második a Naphegy, a harmadik a Törökvész kennel lett, kiszorítva a külföldieket. A magyar kutyák inkább küllemre feleltek meg, de munkavégző-képességük hagyott maga után kívánnivalót. A hűvösvölgyi csoportot benevezték a hagyományos bécsi pünkösdi kiállításra is, s a négy résztvevő kutya közül három nagyon jó minősítést kapott, míg a negyedik a fiatal osztályban a legjobb lett. Az összes rendőrkutyák versenyében meglepő eredmény született: az első egy airedale terrier lett, ezt követte egy boxer, és harmadikként egy magyar dobermann futott be.

Hazánkban a fajta szinte hétről-hétre egyre nagyobb közkedveltségnek örvendett, ezért egyre többen importáltak értékes tenyészállatokat. De bizony sok elpusztult ezek közül: voltak olyanok, melyeket betörők mérgeztek meg, mások a betegségek, főként a szopornyica áldozatai lettek. Sajnos a Hűvösvölgyi kennel tulajdonosa kénytelen volt kutyáitól megválni, így az egyik nagyreményű kennel sorsa is megpecsételődött.

Veszélyes eb?
Akik nem ismerik a fajtát hajlamosak a hallottak alapján megítélni. Márpedig a szájhagyományok útján egy veszélyes fajta, aki talán még a gazdáját is megtámadja… Azt mindannyian tudjuk, hogy a dobermann ördögi külleme és temperamentumos, élénk karaktere miatt kedvelt főszereplője azon filmeknek, ahol mint veszélyes, támadó, agresszív kutyát kell megformálnia. Ez nagyon jól mutat a filmvásznon, képes elhitetni a hozzá nem értőkkel, hogy valóban egy harcias és verekedős kutya, jó lesz távol tartani magunkat tőle.
De a realitás amúgy egészen más.A dobermann rendkívül kedves, szeretetre méltó, kiegyensúlyozott és megbízható kutyafajta. Mint minden más fajtánál azonban nagyon fontos a kutya nevelése, szocializálása. Ahhoz, hogy a fent említett pozitív tulajdonságokkal bírjon egy dobermann sokat kell vele foglalkozni, szeretettel és törődéssel körbevenni, együtt kell élnie a gazdájával, családjával, akiknek mindarra meg kell tanítani őt, amit elvárnak tőle. Kitartással, türelemmel és következetességgel.Ez nem olyan nehéz feladat, mert rendkívül okos, tanulékony és intelligens fajtáról van szó.Mivel őrző-védő fajta, az sem lehet elvitatni, hogy szeret ugatni. Ha bármi olyan történik, ami nem tetszik neki, vagy kifejezésre szeretne juttatni valamit, akkor ugat. Ha kint van a kertben és az utcán emberek járkálnak, gyerekek hangoskodnak vagy valaki éppen hozzánk szeretne bejönni addig ugat, amíg nem reagáljuk le a helyzetet, nem szólunk rá vagy nem nyugtatjuk. Ez teljesen normális reakció.
Némelyik egyed legendás a gyermekszeretetéről. Főleg azok, akik gyermekek között nőnek fel.
Azok a dobik, akik életük során nem sokat találkoznak kicsikkel, azokat meg kell ismertetni velük. Tapasztalatlanságuk esetén lehet, hogy potenciális játszótársat vagy ellenfelet látnak a gyerekekben. A mi felelősségünk, hogy kezelni tudják a gyerekekkel való kapcsolatot.

Dobermann

Forrás: kutya.hu, hdk.hu