Tulajdonságai
Kifejezetten simogatásra, cirógatásra csábító külső tehát adott, de vajon sikerült-e maradéktalanul ötvözni a sok esetben eltérő, sőt egymással olykor ellentétes fajtatulajdonságokat az eurázsiai jellemében? Nos, a válasz: igen! Az eurázsiai megfelelő arányban rendelkezik az őt létrehozó kutyafajták kívánatos tulajdonságaival, azok szélsőséges megnyilvánulásai nélkül. Viselkedésében jelen van a csau-csau öntudatos büszkesége és mélységes ragaszkodása kiválasztott gazdája iránt, de nyoma sincs a mások iránt tanúsított mogorva elutasításnak, mely egynémely mizantróp csau-csaunál tapasztalható. Rendelkezik a wolfspicc családszeretetével és fejlett védőösztönével, de sosem idegesítően izgága, és egyáltalán nem ugatós, ami bizony a spiccek esetében ismert “szériahiba”. Emberszeretetét, alapvetően barátságos jellemét a szamojédtől örökölte, ugyanakkor nem ugrik a nyakába minden szembejövő, kedves idegennek.Ezzel együtt tudni kell, hogy a körültekintő és szigorú tenyésztés ellenére is az eurázsiai egyedei – vélhetően, mivel nagyon fiatal fajta – jelentős eltéréseket mutathatnak külső és belső tulajdonságok tekintetében. Akadnak köztük “kisróka” kinézetűek, és léteznek szinte “macis” megjelenésűek. Van, amelyikük elutasítóan távolságtartó, és van, amelyik fenntartások nélkül barátságos mindenkivel.
Társas viselkedése
Bármilyen viselkedést is mutasson azonban az eurázsiai, összetett és rendkívül finom hangolású jellemén viszonylagos állandósággal vonul végig az az öntudat, mely sokakat önmagában is rabul ejt. Más dolog azonban csodálni, és megint más együtt élni egy ilyen kutyával. Az “öntudatos” ugyanis azt jelenti, hogy szereti saját ötleteit megvalósítani, saját óhajait érvényesíteni, akár időnként gazdája akarata ellenére is! Ezt semmiképpen sem hagyhatjuk rá, hiszen ezáltal számtalan kisebb-nagyobb problémával fogunk szembesülni, mert akármilyen tökéletes, elragadó és bűbájos kutya az eurázsiai, akkor is csak kutya, amely téves utakra tévedhet, ha mindig mindent ráhagynak, illetve nem terelik idejében megfelelő korlátok közé akaratát.Mivel ugyanakkor végtelenül gazda centrikus és nagyon ragaszkodó fajtáról van szó, mely kifejezetten utálja a hangos utasítgatást és pattogós parancsokat, nem kis intuícióra van szükség, hogy megtaláljuk az akaratosság ellenszerét, melynek leghatásosabb eszköze a puha köntösbe bújtatott, de rendíthetetlen következetesség. Ha minden alkalommal finoman, de határozottan tudatjuk vele, hogy adott esetben tilosban jár, különösebb “hókusz-pókusz” nélkül is ideális kísérővé alakul majd. Természetesen semmi akadálya annak, hogy komolyabb kiképzésével is megpróbálkozzunk, de arra fel kell készülni, hogy ennek sikeressége nem minden esetben garantált. Tanításánál csak a finom, játékos motiváláson, pozitív megerősítésen alapuló módszerekkel érhetünk el eredményt. Ezzel az alapfokú, “konyhai” engedelmességet könnyedén megtaníthatjuk neki, hiszen az eurázsiai értelmes, intelligens fajta, de azt sose feledjük, hogy az ő dolga voltaképpen az, hogy nincs semmi különös dolga, egyszerűen csak velünk, mellettünk legyen. Kifejezetten jótékony, ha mindemellett az eurázsiai rendezett családban, gyermekek között élhet, akikkel bámulatosan rövid idő alatt képes közös hullámhosszra kerülni. Még a nem gyerekek között nevelkedett kutyáknál is megfigyelték, hogy szinte azonnal átvették a ritmust, és ennek megfelelően viselkedtek a csöppségekkel. Persze gyermekszeretőnek születő kutya nem létezik, ezért mindig kellő fokozatossággal és megfelelő körültekintéssel kezeljük a kutya-gyermek interakciókat! Az eurázsiai egyébként lelkesen, de sosem zavaróan vesz részt a gyermekek mindennapos tevékenységeiben, legyen az fogócskázás, vagy éppen estimese-hallgatás. Életvidám, tettrekész személyisége harmonikusan belesimul az aktív életet élő család mindennapjaiba, ahol nap mint nap viszonozhatja az őt körülvevő és számára a világot jelentő falka szeretetét.
Szőrzetápolási igénye
A rendkívül szigorú tenyésztési szabályoknak köszönhetően az eurázsiai megingathatatlan egészséggel büszkélkedhet. Állatorvosnál szinte csak a kötelező rutinoltásokon szokták látni. Általában a spicc-örökségnek tulajdonítják, hogy egyedei kimagaslóan magas kort (14-17 év) is problémamentesen megérnek. Mutatós szőrköntöse – bár melegben tagadhatatlan hátrányt jelent – nem igényel semmiféle extra szakértelmet vagy időráfordítást. Bőven elegendő, ha kéthetente egyszer alaposan átkeféljük. Eurázsiaink tehát sem az állatorvosoknak, sem a kozmetikusoknak nem ad hosszú távon munkát.Bár csodálatos szőrméje nemcsak esztétikai élményként szolgál, de kitűnően meg is védi viselőjét az időjárás viszontagságaitól, az eurázsiai tartása – éppen a gazdájával való szoros kapcsolattartás igénye miatt – elképzelhetetlen kizárólag a kertben, ne adj’ Isten a kert egyik félreeső zugában “eldugott” kennelben. Ennél még az is ezerszer jobb számára, ha panellakásban tartják, persze rendszeres mozgatás, sétáltatás mellett. Sőt, csendes, visszafogott lényével sokkal jobban be tud illeszkedni egy tömbház életébe, mint más fajták szerencsétlen képviselői, melyek akaratlanul ugyan, de nem kevés bosszúságot generálnak, és számos ellenséget szereznek gazdájuknak.
Marmagasság: kan 52-60 cm, szuka 48-56 cm
Testtömeg: kan: 23-32 kg, szuka 18-26 kg
Alomszám: 5-7 kölyök
Eredeti neve:Eurasian
Angol neve:Eurasier
Leírás
Harmonikus testfelépítésű, közepes méretű, spitzre hasonlító kutya, álló fülekkel, többféle színben fordulhat elő. A szőr hosszúsága még sejtetni engedi a kutya arányait. A csontozata közepesen erős. Végtagjai oszlopszerűek, párhuzamosak. Farkát a hátára kunkorítja. Az egész testet egy sűrű aljszőrzet és közepesen hosszú, laza, a testhez simuló fedőszőr borítja. A fang, az arc, a fülek és a végtagok elülső része rövid szőrrel fedett. A farok, az elülső lábak hátulsó része (zászlós), a hátulsó végtagokon (nadrág), amely hosszú szőrzetből áll. A nyakszőr kissé hosszabb, anélkül, hogy gallért képezne. Színe különböző árnyalatú vörös, de lehet farkasszürke, fekete vagy homoksárga is. Az FCI standard nem fogadja el a fehéret, a fehér-foltost és májszínt.
Eredete
Neve hallatán valamely történelem előtti időkből, farkasüvöltéstől hangos, zord északi tájakról származó, előkelő múlttal büszkélkedő ebnek gondolhatnánk,Holott az eurázsiai az újkor szülötte, kialakulása pedig – mely dicséretesen tervszerű és áttekinthető – Németországban történt. Ennyi ellentmondás tükrében az már nem is oly meglepő, hogy az eurázsiai hazáján kívül alig-alig ismert, szélesebb körben pedig abszolút nem terjedt el.A fajta létrejötte konkrét elhatározásnak volt köszönhető, melynek mind a mai napig tökéletesen meg is felel. A neves osztrák etológus professzor, Konrad Lorenz elmélete szerint a kutyák két nagy csoportba sorolhatók: az egyikbe az ún. lupus-vérűek, azaz a farkasoktól, a másikba az aureus-vérűek, azaz a sakáltól származó kutyák tartoztak. Szerinte az első csoport “farkashoz hasonlatos” képviselői büszke, nemes, önálló, zárkózott jellemű kutyák, melyek barátságát ki kell érdemelni. Ő általában az északi szánhúzó fajtákat, illetve nagy kedvencét, a csau-csaut tartotta ilyennek. A második csoport tagjai már nem élvezhették egyértelműen a professzor elismerését. őket – főként a “kultúrfajtákat” sorolta ide – többnyire az emberen egész életükben infantilis szeretettel logó “örök gyermeknek” tartotta.
Jóval később, az idő és tudomány előrehaladtával aztán félreérthetetlenül bebizonyosodott, hogy a kutyának egyetlen őse a farkas, így Lorenz “kétszármazásos” elmélete megdőlt, s később nyilvánosan vissza is vonta. Erről azonban mit sem sejtetett a weinheimi Julis Wipfel az ’50-es években, amikor elolvasta Lorenz Ember és kutya című könyvét. A mű elég romantikus képet festett a fent említett elképzelésről ahhoz, hogy hatására Wipfel úr egy új fajta létrehozására szánja el magát.A történet igazából azzal indult, hogy Wipfelék befogadtak egy kivonuló kanadai csapatok által hátrahagyott, spicc típusú, nagy fekete kutyát. Ez az állat mélységes ragaszkodásával, falkájához való megingathatatlan lojalitásával, valamint a benne rejlő és időnként felszínre törő ősi vadsággal teljesen lenyűgözte a családot. Halála után egy wolfspicc (farkasspicc) szukával, Bellával vigasztalódtak, akivel tagadhatatlanul könnyebb volt ugyan az együttélés, mégis hiányolták belőle azt a tüzes szilajságot, ami elődjét jellemezte. Nagyjából ezidőtájt került Julius Wipfel kezébe a nevezett könyv, mely arra az elhatározásra sarkallta, hogy a lupus- és aureus-vérű kutyafajták keresztezésével létrehozza a tökéletes kutyát, mely küllemében az északi típusú ebek vonzó külsejével rendelkezik, büszke, önálló jelleme magával ragadó, ugyanakkor “civilizált” körülmények közé is rugalmasan beilleszthető.Kezdetben a wolfspiccet mi mással is keresztezte volna, mint Lorenz kedvencével, a csau-csauval! Természetesen bizonyos időnek el kellett telnie ahhoz, hogy az e keresztezésekből származó wolf-csau ebek küllemükben mindkét “szülőfajta” jegyeit magukon hordozzák, ami csak körülbelül a ’60-as évek elejére tehető. Egy évtizeddel később, a típus egységesítése során fellépő beltenyésztés miatt, az állományban egészségügyi hanyatlás következett be az öröklött problémák következtében. Ennek kiküszöböléséhez vérfrissítésre volt szükség, melyet Wipfel úr akaratának megfelelően ’72-ben egy szamojéd kannal végeztek. Bár az ennek következtében elő-előkerülő – egyébként a fajtánál nem megengedett – fehér és pinto szín kiszelektálása okozott némi nehézséget, a fajta mégis megszilárdult, olyannyira, hogy 1973-ban önálló fajtaként elismerte az FCI. Elnevezése leginkább a csau-csau-tenyésztők nyomására született, mivel számukra nem volt elfogadható az új fajta eredetileg “farkas-csau” titulusa. Végül Wipfel úr javaslatára megszavazták az eurázsiai elnevezést, amely, bár akaratlanul (és persze hibásan) kívánná maga után a “juhászkutya” vagy “pásztoreb” stb. kiegészítést -, mégis híven kifejezi a fajta európai és ázsiai gyökereit.Túl a “farkas/sakál-vérű” nemes kutya megalkotásának magasztos vágyán, a gyakorlatban az eurázsiai megszületését egy kifejezetten problémamentes családi kutyalétrehozásának igénye indokolta. S bár erre a felhasznált fajták egyenként nem minden esetben lettek volna tökéletesen ideálisak, a tervszerű és gondos keresztezéseik – melyek végül az eurázsiait eredményezték – meglepően jó eredménnyel zárultak. A fajta farkasszerű külleme leginkább a csau-csaura hajaz, bár annál sokkal természetesebb, túlzásoktól mentes megjelenéssel, egészségesebb felépítéssel, arányosabb testalkattal rendelkezik. Orra sem annyira rövid, bőre sem annyira ráncos, egyszóval sokkal “kutyásabb” fazon. A különbségek mellett lényeges hasonlatosság, hogy nyelve rendszerint részben vagy egészben szintén kékeslila, akárcsak a kínai ősé. Változatos színekben pompázó, dús bundája, hátára kunkorodó farka, felálló fülei tovább fokozzák az “északi érzést”, melyhez sem túl kicsi, sem túl nagy, azaz ideális középtermet párosul.
Forrás: kutya.hu , kutya-tar.hu