Óangol juhászkutya (Bobtail)

Óangol juhászkutya standard (FCI 16)
Általános megjelenés: erőteljes, kvadratikus kinézetű kutya, nagyon szimmetrikus, egészséget és teljesítőképességet mutató. Semmi esetre sem magasra állított, mindenütt dús szőrzet borítja. Zömök, izmos, robosztus, nagyon intelligens benyomást keltő kutya. A természetes külső vonalakat nem szabad nyírással megváltoztatni.
Karakter: Nagy kitartással rendelkező, finoman emelkedő hátvonalat mutató, felülről nézve körte alakú test. Lassabb mozgásnál vagy lépésben jellegzetes gördülő mozgás. ugatása speciális hangfekvésű.
Wesen: Barátságos, kiegyensúlyozott kutya, merész, hűséges és megbízható, az idegesség vagy az indokolatlan agresszivitás minden jele nélkül.
Fej és koponya: A test méretével arányos. A koponya tágas, eléggé kvadratikus. A szemek fölött jól ívelt, a stop határozott. Az arcorri rész erőteljes, kvadratikus és mintha levágták volna, körülbelül fele olyan hosszú, mint a fej hossza összességében. Az orr nagy és fekete, széles orrlyukakkal.
Szemek: Egymástól jól elválasztva fekszenek, sötét vagy “walleyes”, utóbbi esetben két kék szem elfogadható. A világos szemek nem kívánatosak. A pigmentált szemhéj előnyben részesítendő.
Fülek: Kicsik, simán a fej oldalán hordottak.
Fang/harapás: erős, nagy és rendezetten elhelyezkedő fogak. Ollós harapás, erőteljes állkapocs tökéletes, rendezett és teljes ollós harapással, ami azt jelenti, hogy a felső metszőfogak rés nélkül nyúlnak az alsókra és a fogak függőlegesen állnak az állkapocsban. A tétreharapás megengedett, de nem kívánatos.
Nyak: Meglehetősen hosszú, erőteljes, kecsesen ívelt.
Mellső rész: Teljesen egyenes mellső végtagok, melyek jól alátámasztják a testet. erős, tömör csontok. A könyök szorosan a testhez simul, a lapockák jól hátranyúlnak, a marnál szorosabban helyezkednek el egymáshoz képest, mint a vállizületnél. A nehéz váll nem kívánatos. A mar alacsonyabb, mint a far.
Test: Meglehetősen rövid és kompakt, jól ívelt bordákkal és mély, tágas mellkassal.
Hátulsó rész: Nagyon stabil, széles és enyhén ívelt ágyék. A comb gömbölyded és izmos. A lábszár hosszú és jól fejlett, a térdizület jól szögelt és a csánk mélyen elhelyezkedő. Hátulról nézve a csánk és a hátulsó lábközép teljesen egyenes, a mancsok sem befelé, sem kifelé nem fordulnak.
Mancsok: Kicsik, kerekek és szilárdak, a lábujjak jól íveltek. A talppárnák vastagok és kemények. A farkaskörmöket el kell távolítani.
Farok: Általában teljesen kupirozott.
Jármód/mozgás: Lépésben a hátsó rész medvés, gördülő mozgást mutat. Ügetésben fáradtság nélküli, nyújtott mozgás, igen nagy tolóerővel, miközben a végtagok egyenesen a haladás irányában mozognak. Igen elasztikus vágta. Lassabb sebességnél egyes kutyák poroszkálásra hajlamosak. Mozgás közben a kutyafejét egy természetes, alacsonyabb tartásban hordhatja.
Szőrzet: Dús, jó, kemény struktúrájú. Nem egyenes, hanem bolyhos, de nem göndör. Az aljszőrzet vízálló felületet képez. A fej és a koponya szőrrel jól fedett, a fülek mérsékelten szőrösek, a nyak szőrrel jól, a lábak körben erősen fedettek. A hátsó rész szőrzete még dúsabb, mint a test többi része. A minőség, struktúra és a tömöttség fontosabb, mint a szőrhossz.
Szín: A szürke, a “grizzle” és a kék minden árnyalata. A test és a hátsó végtagok összefüggően egyszínűek, fehér zoknikkal vagy zoknik nélkül. Fehér foltok a szőrzet ezen egyszínű részén nem kívánatosak. A fej, a nyak, a mellső rész és a has alsó része fehér, jegyekkel vagy jegyek nélkül. A barna egyetlen árnyalata sem kívánatos.
Nagyság: A kanok 61 cm vagy ennél magasabbak, a szukák 56 cm vagy ennél magasabbak. A típus és a szimmetria a legnagyobb jelentőséggel bír, semmi esetre sem áldozhatók fel a méret kedvéért.
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melyet az eltérés mértékével pontos arányban kell értékelni.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.

Eredeti neve: Bobtail
Angol neve: Old English Sheepdog

Eredete
A fajta jelenlegi külleme talán mást sugall, de a bobtail eredetileg rettenthetetlen juhászkutya volt, melynek nemcsak az állatokat kellett kiválóan terelnie, de egyben a veszedelmes ragadozóktól is neki kellett megvédenie a rábízott jószágot.Anglia, Skócia és Wales területén számtalan nagytestű, bozontos szőrzetű juhászkutya élt és dolgozott a marhacsordák mellett, így a korabeli leírások sokáig egyaránt illettek a bobtailre és a bearded collie-ra is. Vero Shaw 1881-ben megjelent átfogó kutyás művében, a The Illustrated Book of the Dog-ban még nem szerepel a bobtail, csupán a collie részletes leírása végén említ a szerző egy “stuccos farkú skót juhászkutyát”, mely nem hasonlít a collie-ra, hanem annál erőteljesebb, mélyebb mellkasú, szőre pedig hosszú és bozontos. Shaw szerint ez a collie-típus nagyon jó terelőkutya volt, szerinte akkoriban egy Price nevű úrnak voltak a legjobb ilyen kutyái. Price maga kutyái szőrzetét keménynek és ellenállónak írta le, mint a “vásárosok gyékénye”. A századfordulón Anglia délkeleti grófságainak és Wales északi területeinek terelőkutyái nem túlságosan különböztek egymástól, talán csak annyiban, hogy az angol kutyáknak rövid volt a farkuk – a bobtail szó szerint csonka farkat jelent -, ez azonban nem öröklött tulajdonságuk volt, hanem egyszerűen gazdáik kurtították kutyáik farkát. Ezt egyszerre több összetevő is indokolta, például az a tévhit, hogy a farkhegyi ideg megléte növeli a veszettségre való hajlamot. Az viszont már nem volt tévhit, hogy a kurtított farkú kutya kevésbé fordulékony, így nem is olyan jó vadász. A földbirtokosok sokáig megkövetelték a parasztoktól kutyáik farkának csonkolását, hogy ne lehessenek sikeres vadorzók. Mindezek mellett egészen a XVIII. századig a csonkolt farkú kutyák adómentesek voltak, mert akkoriban farkanként kellett az adót fizetni. Tehát a XIX. századi szakirodalom helytelenül állítja, hogy a csonka farok örökletes tulajdonság.Bár a korabeli juhászkutyák még alig különböztek egymástól, már meghatározták a bobtail egyik jellegzetességét, miszerint háta a martól átlósan emelkedik. A modern tenyésztők, akik már elsősorban küllem, és nem használhatóság alapján szelektáltak, az 1860-as években figyeltek fel a bobtail-re. Angliában kiállításon először 1965-ben szerepelt a fajta, az 1873-as birmingham-i kiállításon pedig már önálló osztályban mutatkozhatott be. Az Angol Kennel klub 1877-ben regisztrálta az első bobtaileket “Sheepdog, short tailed, english” (juhászkutya, rövid farkú, angol) megjelöléssel. Érdekesség, hogy az elsőként regisztrált két kutyát egyaránt Bobnak hívták, az egyik F. Aggriss, a másik Blandford grófjának tulajdona volt. Tenyésztőjük és származásuk nem ismert. A fajta megnevezését 1890-ben változtatták Old English Sheepdogra. A fajta megtartásában és nemesítésében alapvetően három tenyésztő játszott meghatározó szerepet: dr. Edward Kerr, Freeman Lloyd és Arthur Tilley. Nehéz volt tipikus ebeket találniuk, hiszen addig csak farmerek foglalkoztak a fajtával és számukra a kutyák munkája volt az elsődleges szempont, nem külső. Az első hivatalos fajtaleírást Freeman Lloyd dolgozta ki, majd dr. Kerr kiegészítései után fogadta el a Kennel klub 1890-ben. 1888-ban már önálló fajtaklubot alapítottak a bobtail kedvelők. A tenyésztés kezdeti időszakának felkapott fedező kanja volt a Sir Cavendish nevű bobtail, aki 1887. május 29-én született, és anyjától csonka farkat örökölt. Fogalommá vált Florence Tilley tenyészete is, aki a híres Shepton kennelt apjától, Arthur Tilley-től vette át. A Bobtail csendes, nyugodt, megbízható, kedves, ugyanakkor határozott, bátor. Kiváló testőr, a gyerekek megbízható őre, játszópajtása.

 

Forrás: kutya.hu