Újfundlandi

Újfoundlandi standard (FCI 50)
Rövid történeti áttekintés: A fajta Új-Fundland szigetéről származik, őshonos kutyákból és a nagy fekete medvekutyából alakult ki, melyet 1100 után a vikingek vittek a szigetre. Az európai halászok megérkezése után a különböző fajták közrejátszottak a fajta alakulásában és felfrissülésében, de a legfontosabb ősi tulajdonságok megmaradtak. Mikor 1610-ben megkezdődött a sziget gyarmatosítása, az újfundlandi már birtokában volt a rá jellemző fajtajegyeknek és veleszületett jellembeli tulajdonságainak. Mindezek tulajdonságainak köszönhetően képes volt nehéz terhek húzására különösen kemény éghajlati viszonyok között, és mint vízi- és mentőkutya a tenger veszélyeivel dacolni.
Általános megjelenés: Az újfundlandi masszív, teste erőteljes és jól izmolt. Mozgása jól koordinált lefutású. 
Fontos méretarányok: A test hossza, a martól a farktőig mérve, megegyezik a marmagassággal. Teste kompakt. A szukák törzse valamivel hosszabb lehet és kevésbé masszív, mint a kanoké. A mar és a mellkas alsó vonalának távolsága nagyobb, mint a mellkas alsó vonala és a talaj közti távolság.
Viselkedés és karakter (wesen): Az újfundlandi megjelenése jóindulatot és szelídséget sugároz. Fenséges, vidám és vállalkozó kedvű, szeretetreméltó és nyugodt. 
Fej: Masszív. A szukák feje összességében megegyezik a kanokéval, de valamivel kissé kevésbé masszív. 
Koponya: Széles, enyhén ívelt fejtetővel és erőteljesen fejlett nyakszirtcsonttal.
Stop: Tisztán kifejezett, de nem hirtelen. 
ARCORRI RÉSZ Orr: Nagy, jól pigmentált, jól fejlett orrlyukakkal. Színe a fekete és fehér-fekete egyedeknél fekete, barnáknál barna. 
Fang: Kifejezetten kvadratikus, mély és mérsékelten rövid; rövid, finom szőrzet borítja; ránctalan. A szájzug világosan jelzett, de nem túl erősen fejlett.
Pofa: Puha.
Harapás: Ollós vagy tétreharapás.
Szemek: Arányosan kicsik és mélyen ülők, messze fekszenek egymástól, és nem látható a piros kötőszövet. A fekete és fehér-fekete egyedeknél a szemszín sötétbarna, a barnáknál világosabb szemszín megengedett. 
Fülek: Arányosan kicsik, háromszögletűek lekerekített véggel, jól hátul és oldalt tűzöttek a koponyán, jól a fejhez simulnak. Ha a felnőtt kutyafüle előre fordul, a belső szemzugig ér a megfelelő oldalon.
Nyak: erőteljes, izmos, jól illeszkedik a vállakhoz. Megfelelően hosszú, hogy lehetővé tegye a fej méltóságteles tartását. Nem lehet rajta túlzottan fejlett lebernyeg.
Test: A csontozat mindenütt masszív. Oldalról nézve a test mély és erőteljes.
Felső vonal: A martól a farig vízszintes és szilárd. 
Hát: Széles.
Ágyék: Széles és jól izmolt.
Far: Széles, kb. 30 fokban csapott.
Mellkas: Széles, tágas és mély. Jól ívelt bordák. 
Alsó vonal és has: Szinte vízszintes, sohasem felhúzott.
VÉGTAGOK
Mellső rész: A mellső végtagok egyenesek és párhuzamosak, lépésben és lassú ügetésben is.
Vállak: Nagyon jól izmoltak, a lapocka a vízszintessel kb. 45 fokot bezárva ferdén hátra nyúló.
Könyök: Jól a mellkashoz simuló.
Mellső lábközép: Enyhén ferde.
Mellső mancsok: Nagyok és a testhez harmonikusan illők, jól lekerekítettek, szorosan egymáshoz simuló, szilárd és kompakt lábujjakkal; úszóhártyával. A karmok feketék a fekete és fehér-fekete egyedeknél, csontszínű a barna egyedeknél. Ha a lábujjak fehérek, a karmoknak nem kell feketének lenniük.
Hátulsó rész: Mivel a nehéz terhek húzásához, az úszáshoz és a húzóerővel rendelkező, térölelő lépéshez szükséges lendület nagymértékben függ a hátulsó résztől, annak milyensége nagy jelentőséggel bír az újfundlandinál. A medencének erőteljesnek,
résztől, annak milyensége nagy jelentőséggel bír az újfundlandinál. A medencének erőteljesnek, szélesnek és hosszúnak kell lennie.
Comb: Széles és izmos. 
Térd: Jól szögelt, de nem olyan erős, hogy a kutya összekuporodottnak tűnjön. 
Lábszár: Erőteljes és igen hosszú.
Hátulsó lábközép: Arányosan rövid, jó mélyen elhelyezkedő. A két lábközép egymással párhuzamos és egymástól messze elhelyezkedő. Sem befelé, sem kifelé nem fordulnak.
Hátulsó mancsok: Erőteljesek és kompaktak. A körmök színét lásd a mellső mancsoknál. Az esetleges farkaskörmöket el kell távolítani.
Farok: Ha az újfundlandi úszik, a farka kormánylapátként szolgál, ezért erőteljes és tövénél széles. Álló testhelyzetben egyenesen lelóg, esetleg kis ívvel a végén. Mozgás közben vagy izgalmi állapotban egyenesen és vízszintesen hordott, a hegye csekély ívvel felemelkedik; sohasem a hát fölé kunkorodó vagy a hátulsó végtagok közé behúzott.
Járásmód: Mozgás közben a mellső végtagok jól előrenyúlnak, a hátulsó végtagok erős toló mozgást végeznek. A mozgás könnyedséget és erőt sugároz. A hát enyhe ringása természetes. Növekvő sebességnél a végtagok a test középső súlypontvonala felé közelednek, miközben a hát vízszintes marad. 
Szőrzet: Az újfundlandi szőrzete vízhatlan, félhosszú szőrzet. A fedőszőrzet mérsékelten hosszú és egyenes, nem göndör. Enyhe hullámosság megengedett. Az aljszőrzet puha és sűrű, télen sűrűbb, mint nyáron, de a faron és a mellkason bizonyos fokig mindig megtalálható. A fejen, a fangon és a füleken a szőrzet rövid és finom. A mellső és hátulsó végtagok zászlósak. A farkat teljes mértékben hosszú, sűrű szőr borítja, melynek azonban nem kellene zászlót képeznie.
Szín: Fekete, fehér-fekete és barna.
Fekete: Az újfundlandi megszokott színe a fekete. A szín árnyalatának a lehető legegységesebbnek kell lennie, de enyhe csillámlás, mint amilyet a napfény okoz, megengedett. Fehér jegy a szügyön, a lábujjakon és/vagy a farok hegyén megengedett.
Fehér-fekete: Ez a mintázat a fajta számára történelmi jelentőségű. előnyben részesítendő a fekete fej fehér jeggyel, mely a fangig nyúlik, fekete nyereg egyenletes fehér jegyekkel és a fekete far, illetve a felső részén fekete farok. Minden más résznek fehérnek kell lennie és minimális pettyezettséget szabad mutatnia.
Barna: Ez a szín a csokoládébarnától a bronz barnáig terjed. Fehér jegy a szügyön, a lábujjakon és/vagy a farok hegyén megengedett.
A fehér-fekete és a barna kutyákat kiállításon a fekete egyedekkel azonos osztályban kell elbírálni.
Méret és súly: A marmagasság átlagosan 71 cm kifejlett kanoknál és 66 cm kifejlett szukáknál. A kanok súlya átlagosan kb. 68 kg, a szukáké kb. 54. Nagy marmagasság kívánatos, de a méret nem élvezhet előnyt a szimmetriával, az általános egészségi állapottal, az erőteljes felépítéssel és a kifogástalan lefutású mozgással szemben.

Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melyet az eltérés mértékével pontos arányban kell értékelni.
Általános megjelenés: hosszú lábúság, tömegesség hiánya
A csontozat általános szerkezete: nehézkes kinézet, vékony csontok.
Karakter: agresszivitás, félénkség.
Fej: keskeny
Fang: hegyes vagy hosszú.
Ajkak: hangsúlyosak.
Szemek: kerekek, kidülledők, sárgák, a vörös kötőszövet jól kivehető.
Hát: ívelt, puha vagy beesett.
Mellső rész: a mellső lábközép, szétálló lábujjak, kifelé vagy befelé forduló mancsok, hiányzó úszóhártya.
Hátulsó rész: Meredeken szögelt térdízület, tehénállás, hordószerű végtagállás, befelé forduló mancsok.
Farok: rövid vagy hosszú, megtört, a vége kunkorodó.
Mozgás: tipegő, vontatott, rákszerűen oldalra tolódó mozgás, szűk vagy tipegő mozgás, a mellső lábak keresztezik egymást, a mellső lábak egymástól egyértelműen távol vagy egymáshoz túl szűken mozognak, poroszkálás.
szőrzet: ritka.
Tenyésztésből kizáró hibák: 
Rossz jellembeli tulajdonságok.
Előreharapás, hátraharapás, keresztharapás.
Rövid vagy szorosan a testhez simuló szőrzet.
Nem fehér jegyek a fekete vagy barna színű egyedeknél.
Nem fekete, fehér-fekete vagy barna szín.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.

AZ ÚJFOUNDLANDI MINT MENTŐKUTYA
A vízben bajba jutott emberek kimentése az újfoundlandi legismertebb és legnagyobbra tartott képessége, amellyel egyetlen egy fajta sem veheti fel a versenyt. Ösztöneinek és adottságainak vízhatlan szőrzet, úszóhártyás lábujjak, erős testalkat és állóképesség köszönhetően ezt a feladatot tökéletesen képes ellátni és a történelem folyamán rengeteg embert mentettek meg a biztos vízbefúlástól.A vízben bajba jutott emberek kimentésére két fő technikát alkalmaznak attól függően, hogy a fuldokló tudatánál van-e vagy sem. Az első esetben a kutya a fuldoklót hátulról közelíti meg majd a sekélyebb víz irányába úszva a bajba jutott mellé úszik, így lehetőséget adva az embernek, hogy a kutyába kapaszkodjon, ezután pedig erőteljes mozdulatokkal kivontatja a vízből. Az utóbbi esetben, amikor a bajba jutott már elvesztette eszméletét és csak ebben az esetben a kutya megragadja az ember karját a könyökénél és így kezd neki a vontatáshoz. Ez a speciális fogás alkalmas arra, hogy az ember feje a vontatás alatt kiemelkedjen a vízből és így megakadályozza a fulladást. előfordulhat, hogy a mentéshez két kutya érkezik, ilyenkor a két kutya két kart fog és így végzik a mentést.Az újfoundlandi remek tulajdonságának köszönhetően a vitorlás kereskedelmi hajók korában bevett szokássá vált, hogy a fedélzeten legalább egy újfoundlandit tartottak, “aki” a legénység megbecsült tagja, kabalája volt. Ezek a kutyák számos emberéletet mentettek meg a háborgó vizeken, elsősorban akkor, amikor a hajó nem túl messze a parttól zátonyra futott. A feljegyzések szerint egy újfoundlandi képes volt egy kisebb csónakot a partra vontatni vagy a vízben lévő legénységnek jelezni, hogy merre van víz alatti földnyelv vagy zátony, amire a hajózók kiúszhattak.Az újfoundlandik életmentő képességeit és eredményeit számos dokumentum igazolja. Az 1800-as évek Angliájában minden egyes tengerparti életmentő szolgálat csapatába két újfoundlandi tartozott. 1919-ben egy Tang nevű újfoundlandit tüntettek ki Angliában, mert segítségével sikerült megmenteni egy utasszállító hajó összes utasát. Ezek a cselekedetek a természetet és állatokat kedvelő művészeket is megihlette. Az újfoundlandi megjelenik Sir Edwin Landseer “Megmentve” c. 1856-os munkáján, de olyan igazán nagy festőket is megragadott a téma, mint Renoir-t, akinek egy 1878-as festménye ábrázolja az újfoundlandit.Napjainkban is a világ számos helyén alkalmazzák és képzik a fajtát a különböző főleg vízi  életmentő tevékenységekre. Ezen helyek egyike a Montana (USA) állambeli FEKETE MANCSOK elnevezésű szervezet, amely kifejezetten újfoundlandi kutyákat és vezetőket képez ki kutató és vízi, illetve szárazföldi mentőmunkára.A csoportok kiképzési anyaga között szerepel légszimat munka elsajátítása, amely alkalmassá teszi a kutyát arra, hogy a nem látható, bajba jutott embert megtalálja. Ez a tréning arra alapoz, hogy az embereknek jellegzetes a szaguk amikor bajba jutottak vagy sérültek.

Szárazföldi kutatómunka: a vadonban, lakott helyektől távol bajba jutott emberek felderítése. A kutatandó terület nagysága a pár száz métertől egy-két hektárig terjedhet.

Vízi mentőmunka: A kutyákat kiképzik az emberek felkutatására és kimentésére a vízben, illetve a hajóról vagy csónakról történő mentőmunkára.

Lavinák kutatása: A lavina által eltemetett emberek felkutatása, kimentése, illetve holttestek vagy testrészek megkeresése.

Természeti és egyéb más jellegű katasztrófa helyszínek felkutatása, pl.: földrengés, földcsuszamlás, autó-, vonatbalesetek stb.

Eredeti neve:Newfoundland
Angol neve:Newfoundland

Eredete
John Cabot (1450-1498) velencei származású hajós jegyzetei számítanak az első írásos emléknek az újfundlandi őseiről. Cabot 1484-ben telepedett le Angliában. Mivel nem talált időben támogatókat expedíciójához, Kolumbusz megelőzte őt Amerika felfedezésében. Végül 1496-ban, az óceánon átkelve kötött ki Új-Fundlandon, s Kolumbuszhoz hasonlóan ő is azt hitte először, hogy Ázsiában van.Feljegyzéseiben megemlíti a bennszülött indiánok mocsári kutyáját, melyek a vízparton és a szárazföld belsejében egyaránt előfordultak. 1620-ban Richard Whitbourne kapitány írja 1615-ös felfedező körútjáról Új-Fundlandon, hogy a helyi “farkasok és vadállatok” kimerészkedtek a tengerpartra is. A kapitány és 48 fős csapatának masztiff-típusú kutyái összebarátkoztak ezekkel az állatokkal, és többször követték őket az erdőbe is, majd minden karcolás nélkül tértek vissza a hajóhoz. Az biztos, hogy már jóval az Újvilág európai felfedezése előtt éltek kutyák Amerikában illetve Új-Fundland szigetén, csak abban a kérdésben nem tudnak megállapodni a szakértők, hogy mikor kerültek oda. M.B. Chern szerint az újfundlandi őseit az algonquin és a sziú indiánok háziasították közvetlenül az amerikai fekete farkasból. Kutyáikat halászatnál használták segítőnek, halat fogni vagy éppen vízbe esett tárgyakat kihozni, de négylábúak segédkeztek a szánhúzásban, zsákcipelésben is, egészen a spanyolokkal felbukkanó lovak elterjedéséig. Így a kutyák fokozatosan eltűntek, főleg a szárazföld belsejéből, ahol már nem volt rájuk szükség, s az Újvilág felfedezésekor az európaiak csupán Új-Fundland szigetén találtak kutyákat. De bárhonnan és bármikor is kerültek kutyák New-foundland szigetére, a XV. századra a sziget elkülönítettségének köszönhető beltenyésztés révén nagyon homogén állomány alakult ki. Annyira megszilárdult egy bizonyos típus, hogy a későbbi pireneusi masztiff illetve hegyi kutya, spániel és szetter keresztezések is többnyire fekete, úszóhártyás lábú, úszni szerető kutyákat eredményeztek. Ezt napjaink kísérletei is bizonyítják, ugyanis ha például egy szettert vagy éppen juhászkutyát újfundlandival keresztezünk, az utódok mindegyike magán viseli a fundi jellegzetes külső vonásait és vízszeretetét. A fehér-fekete landseer valószínűleg az angolok által 1550 és 1700 között a szigetre vitt, nagy, fehér vagy barna-fehér mészároskutyák és a helyi kisebb, fekete kutyák kereszteződéséből alakult ki, de éppenséggel az 1506 körül baszk halászokkal Új-Fundlandra érkező pireneusi hegyi kutyák is felelősek lehetnek a kétszínű mintázat kialakulásáért. Az őshonos kutyák mindig is egyszínűek voltak. 1780 és 1850 között rengeteg újfundlandit exportáltak Angliába, szinte kizárólag csak fekete-fehéreket, míg a többi európai ország a feketék importjára koncentrált. De természetükben a fehér-fekete kutyák is vízi kutyák voltak.
1775 körül George Cartwright alkalmazta először Új-Fundland szigetének nevét saját kutyáira. Míg Angliában szinte új hazára talált a fajta, Új-Fundlandon szinte a kihalás fenyegette, annyi kutyát exportáltak, ráadásul 1780-ban Edwards kormányzó családonként csak egy kutyatartását engedélyezte. Az egyetlen dolog, ami megmentette a kihalástól az újfundlandit őshazájában, hogy nagyon sokan megtagadták az egynél több kutyatartásának tilalmát, mivel annyira hasznos munkát végeztek kutyáik. Télen szánt húztak, még a királyi posta és őfelsége tűzoltói is kutyákat használták, illetve halászatnál a nehéz hálókat is a kutyák mozgatták a melegebb hónapokban. A hajóból, csónakból vízbe esett tárgyak felhozatala is a fundi feladata volt. De mindenekelőtt a sok-sok megmentett emberélet szólt a négylábúak mellett, ezért a szigetlakók megőrizték kutyáikat. Persze a tilalomnak azért messzire ható következményei voltak, 1901-ben Harald Macpherson alig talált egy megfelelő példányt Cornwall és York hercegének és feleségének, Anglia későbbi királyának (King George) és királynéjának (Queen Elisabeth) számára. Angliára visszatérve, a fajta nagyon népszerűvé vált Nagy-Britanniában. Az 1860-as Birmingham Show-ra még csak 6 fundit neveztek, két évvel később már negyvenegyet. Az angolok már 1876-ban megtartották első vízi versenyüket is. Az első újfundlandi fajtaklub is Angliában alakult, 1886-ban. A fajta modern kori atyjának a már említett Harold Macphersont tartják. 1882-ben, még gyermekként kapta első kutyáját, és egész életét végigkísérték az újfundlandik. A család öreg farmja volt kennelének névadója: Westerland. A jelenlegi amerikai klub, a Newfoundland Club of America 1930-ban alakult. A szervezethez Harold Macpherson is csatlakozott, ő lett a bírói testület elnöke.

Tulajdonságai
Az újfoundlandi híres kedvességéről és a gyerekek iránt érzett szeretetéről. Toleráns a gyerekek viselkedésével és olyan tortúrákat is szó nélkül eltűr, amelyek hatására más kutyák odakapnának vagy “elmenekülnének”. Természete miatt ideális társa a gyermekeknek, de a szülőknek feltétlenül meg kell védeniük a kutyát a gyerekek gyakran felelőtlen cselekedeteitől. Hasonlóan a többi nagy termetű kutyához megbízhatóan őrzik és védik a családot. Egyes fajtákhoz viszonyítva védő ösztönük kevésbé fejlett. Nem jellemző rá, hogy a kertben rohangáljon és acsarogjon, ehelyett termetéből adódó magabiztossággal figyeli az őrizendő területet.Az újfoundlandira nagyon jellemző, hogy a család tagjai és az idegen közé áll. Nem fenyeget és nem morog, inkább a két fél között marad, így jelezve, hogy “szolgálatban” van, de amint a családot veszély fenyegeti azonnal akcióba lép.Az újfoundlandi megfelelő intelligenciával rendelkezik ahhoz, hogy felismerje a veszélyes helyzeteket. Rengeteg feljegyzés tanúskodik arról, hogy a család újfundlandija életeket mentett tűz, gázszivárgás stb. esetén. Talán legtöbben a méltán híres életmentő ösztönéről ismerik e nemes fajtát. Akinek van gyereke az tudhatja, hogy a vízparton az újfundlandi követi a vízben lévő gyermek minden mozdulatát.

Ujfundlandi

Forrás: kutya.hu