
Végh Tamás vagyok a Kutyaközpont vezetője. 1989-ben vásároltam első rottweileremet, kezdetben ismerősöktől, szakkönyvekből szedegettem össze kiképzési ismereteimet, később lehetőségem nyílt szakemberektől tanulni. 2001-ben kezdtem kutyák kiképzését háznál illetve bentlakással. Ez idő alatt rengeteg családnál megfordultam, képeztem ki kutyájukat, oldottam meg kisebb nagyobb problémájukat kedvenceikkel kapcsolatban. 2004-ben egy baráti társasággal rendszeresen összejártunk közösen gyakorolni kutyáinkkal különböző helyeken. Ekkor fogalmazódott meg bennem egy kutyaiskola építésének gondolata. Ez után már tudatosan kerestem lehetőségeket ennek a célnak a megvalósítására. 2006-ban realitássá vált egy olyan terület megszerzése, ami alkalmas egy kutyaiskola üzemeltetésére. Ebben az évben nyitotta meg kapuit az MKOSE kutyaiskola. Ugyan ebben az évben alapítottuk meg barátaimmal a Magyar Kutyavezetők Országos Sport Egyesületét, mely keretet adott tevékenységünknek. Az évek során láthatóvá vált számomra, hogy ha a kutyakiképzés területén ezt a fejlődési ütemet szeretném tartani szükség lesz egy kiképzőbázisra, ami a mai kor támasztotta igényeket képes kielégíteni. 2011-ben kezdtem építeni a Kutyaközpontot mely 2012-re készült el. Így lehetőség nyílt egy olyan vállalkozás kialakítására, ami egyre több területét tudja lefedni a kutyatartók igényeinek.
Hívj
+36 30 859 7781