Póráz jelentősége a kutyakiképzésben

A pórázra tekinthetünk úgy, mint a kutyavezető meghosszabbított kezére. A kutyák egymás közti kommunikációjában szerepe van a fizikális érintkezéssel adott jelzéseknek is. Téves az a feltételezés, hogy a testjelek alkalmazása során a kutyák közt nincs fizikális kapcsolat. Ilyen fizikális kommunikációk lehetnek az érintések, lökések, testtel való terelések, vagy akár a harapás is. Nem lenne célszerű, ha a kutyakiképzés során mellőznénk a fizikális érintések, mechanikus ingerek alkalmazását.

A póráz szerepe a kutya kiképzésének elején az, hogy ezen keresztül információkat, jelzéseket juttatunk el az eb felé. Sokan sokféleképpen tekintenek a póráz és a nyakörvek használatára. A póráz nem valami ördögtől eredő, gyűlölni való kínzóeszköz. A kutya kiképzésénél nem a kutya mozgásának korlátozására használom. A szakszerű póráz használat felgyorsíthatja a reflexek rögzülését, gyorsabban érhető el az adott képzettségi szint. A pórázon keresztül folyamatos kapcsolat tartható a kutya és vezetője között. Vezényszavakat, testjeleket erősíthetünk meg a pórázon adott jelzésekkel. A kiképzés során a megfelelő póráz használattal befolyásolhatjuk, irányíthatjuk, gyorsíthatjuk, lassíthatjuk a kutya cselekvését a feladat pontos végrehajtásának érdekében. Jó példa erre a behívás.

kutyakikepzes

Szinte állandóan visszatérő probléma a kutyaiskolában, hogy zavaró, elvonó ingerek mellett kutyájukat nem tudják behívni a gazdák. A kutya a környezetével van elfoglalva. Még a jutalomfalatra sem reagál, hiszen a fajtársaival való játék, nagyobb élvezetet jelent számára, mint a felkínált élelem. Ebben az esetben egy hosszú póráz nagy segítséget jelenthet, aminek hatására kizökkenthető a zavaró inger hatása alól, valamint mozgását a helyes irányba befolyásolhatjuk. Az így tanított behívást sokkal stabilabban végrehajtja a kutya, még zavaró tényezők mellett is. Szót kell még ejteni arról a tényről, hogy Magyarországon, közterületeken a kutyát csak pórázon szabad vezetni. Olyan helyen, ahol idegen emberek vesznek körül minket, én személy szerint azért sem engedem el kutyámat, mert nem várhatom el mindenkitől, hogy eltűrje kutyám jelenlétét, közeledését. Általános szabály a pórázon vezetésnél, hogy laza pórázzal vezessük kutyánkat, és ha szükséges korrigáljuk mozgását, majd újra lazítsuk, azért, hogy a kutya lehetőséget kapjon a javításra és az újbóli hibázásra is. Nagyon leegyszerűsítve a kutya is szívesebben sétál laza pórázon, mint feszülő vezetéken.