Flandriai pásztrokutya

Flandriai pásztorkutya standard (FCI 191)

Általános megjelenés: Kompakt felépítésű, rövid és erőteljes kutya. A végtagok jó csontozatúak és erősen izmoltak. Az összbenyomás nagy erőt sugároz, anélkül, hogy a kutya lomha lenne. Tekintete intelligenciáról, energiáról és higgadtságról árulkodik. nyugodt, értelmes, rettenthetetlen kutya.
Fej: Összességében masszív, melyet a szakáll és bajusz is hangsúlyoz. A test arányaihoz illő. Tapintáskor egy szépen formált fej bontakozik ki.
Koponya: Jól fejlett, lapos, valamivel szélesebb, mint amilyen hosszú. A koponya és a fang felső vonala párhuzamos. A koponya és a fang hosszának aránya 3:2.
Stop: Enyhén kifejlett.
Homlok: Alig, csak látszólag kifejlett a kiugró szemöldökcsont miatt.
Fang: Széles, erőteljes, kemény csontozatú. Az egyenes orrhát az orr vége felé enyhén ívelt, anélkül, hogy a fang hegyesnek tűnne. A fang körfogata, közvetlenül a szemek alatt mérve, körülbelül a fej teljes hosszának felel meg.
Orr: Az orrhát meghosszabbításaként enyhén ívelt vonalban átmenetet képez az orrlyukakhoz. Az orrnak jól fejlettnek kell lennie, oldalról nézve lekerekítettnek, tág orrlyukakkal. Színe mindig fekete.
Pofa: Száraz és lapos.
Fülek: Háromszögletűre kupirozottak, igen egyenesen tartottak. A koponyán magasan tűzöttek és különösen mozgékonyak. Ajánlatos a fej méretével arányosan kupirozni a füleket.
Tartás: Magasan, a szemvonalnál magasabban tűzöttek. Egyenesen lógnak le, a törésvonal a fültőnél nem lépheti túl a koponya felső vonalát.
Forma, elhelyezkedés: Közepesen hosszúak, egy egyenlő szárú háromszöghöz hasonló formájúak, enyhén lekerekített csúccsal. Lelógó, a fültőnél kissé elálló, de a pofákhoz szorosan simuló. Sem nem megtört, sem nem befelé csavarodó. de a pofákhoz szoros an simuló. Sem nem megtört, sem nem befelé csavarodó. A fej méretével arányosak, rövid szőrrel borítottak.
Szemek: Tiszta, öntudatos tekintet. A szemek sem nem kiugróak, sem nem túl mélyen fekvők. Hosszúkásan ovális formájúak, egyenes vonalban elhelyezkedők. A szemszín olyan sötét, amennyire csak lehetséges, a szőrzet színéhez illően. A túl világos szemek vagy a szúrós tekintet szigorúan büntetendő.
Szemhéjak: Feketék, a pigmenthiány minden jele nélkül. A kötőhártya nem látszódhat.
Állkapocs és fogak: Erőteljes, azonos hosszúságú állkapcsok. erős, fehér és egészséges fogak. Ollós- vagy tétreharapás. 
Nyak és lapockák: Szabadon és egyenesen nyak. erőteljesen izmolt, erősödő a vállak felé, azokhoz harmonikusan illeszkedik. Valamivel rövidebb, mint a fejhossz. A tarkó izmos, enyhén ívelt. Lebernyegmentes.
Mar: Enyhén kiugró lehet. 
Test: erőteljes, a hát rövid és széles. Hossza, a szegycsonttól az ülőgumóig mérve, körülbelül a marmagasságénak felel meg. A mellkas a könyökig ér, és sohasem lehet hordóformájú, holott a bordáknak ívelteknek kell lenniük. A mellkas hosszú, vagyis a szegycsont és az utolsó borda közötti távolságnak nagynak kell lennie, kb. a marmagasság 7/10-nek.
Lágyék: A lágyéknak, az utolsó borda és az ágyék közötti résznek nagyon rövidnek kell lennie, különösen a kanoknál. A lapos bordázatot szigorúan kell büntetni.
Hát: Rövid, széles, izmos, minden gyengeség nélkül, de mozgékonynak kell lennie.
Ágyék: Rövid, széles, jól izmolt. Hajlékonynak kell lennie, a gyengeség minden jele nélkül.
Far: Lehetőleg pontosan a hát felső vonalát kell követnie és finom átmenetet képeznie a farizom kerekdedségével. A far széles, de a kanoknál sem túlzottan, a szukáknál erősebben fejlett. A magas vagy csapott far súlyos hiba.
Farok: Egy héten belül a születés után két-három csigolyányira kell kupirozni. A gerincoszlop meghosszabbításaként tűzött, és mozgás közben magasan hordott. A csonkafarokkal született kutyákat nem szabad leminősíteni.
Mellső rész: A végtagok erős csontozatúak, jól izmoltak és teljesen egyenesek.
Váll és felkar: A vállak jól izmoltak, de nem terheltek. A lapocka meglehetősen hosszú, mérsékelten ferde. A lapocka és a felkar körülbelül egyforma hosszúságú.
Könyök: Szorosan a testhez simul, párhuzamos. A kifelé forduló könyök hiba. Mindkét könyöknek a test hosszanti tengelyével párhuzamosan kell mozognia.
Alkar: Elölről és oldalról nézve teljesen egyenes, a két alkar egymással párhuzamos, a talajra merőlegesek. Jól izmolt, erős csontokkal.
Mellső lábtőízület: Pontosan az alkarral egy vonalban helyezkedik el, csak a borsócsont lehet kiugró. A csontok itt is erősek.
Mellső lábközép: erős csontokkal, nagyon rövid, csak enyhén előre irányuló.
Mellső mancsok: Rövidek, kerekek, erőteljesek. A lábujjak zártak és íveltek. erős, fekete körmök. Szilárd talppárnák.
Hátulsó rész: Erőteljes, kidolgozott izomzattal. ugyanabban a síkban kell mozogniuk a hátulsó végtagoknak, mint a mellsőknek.
Comb: Széles, jól izmolt. A test hosszanti tengelyével párhuzamosan kell mozognia. Nem állhat sem túl meredeken, sem túl ferdén.
Mélyen lenyúló, szilárd farizomzat. A térdkalács a csípőcsonttól kiinduló képzeletbeli vonalon helyezkedik el.
Lábszár: Közepes hosszúságú, izmos, sem nem merőleges, sem nem túl egyenesen, sem nem túl ferdén elhelyezkedő.
Hátsó lábközép: erős, száraz, meglehetősen kerek. merőleges a talajra, ha a kutyakiállítási pózban áll. Nincsenek farkaskörmök.
Csánkízület: Igen közel helyezkedik el a talajhoz, széles, izmos. Hátulról nézve egyenes, és kiállítási pózban teljesen párhuzamosak egymással. Mozgás közben nem közelíthetik meg egymást, és nem is távolodhatnak el egymástól, teljesen párhuzamosnak kell maradniuk.
Hátulsó mancsok: Kerekek, kompaktak, zártak és íveltek. erős, fekete körmök. Szilárd talppárnák.
szőrzet: Dús. A fedőszőr a sűrű aljszőrzettel védő szőrzetet alakít ki, mely a fajta őshazájára jellemző, gyorsan váltakozó időjárási körülményeknek megfelelő.
Szín: Általában fakó vagy szürke, gyakran csíkozott vagy kormos. A fekete szőrzet is megengedett, de sohasem részesítendő előnyben. A világos, “kimosottnak” is nevezett szín nem kívánatos.
Fedőszőr: durva tapintású, száraz és sörteszerű, sem nem túl hosszú, sem nem túl rövid (körülbelül 6 cm), enyhén bodros, de nem gyapjas vagy göndör. A szőrzet a fejen rövidebb, a fülek külső felületén szinte teljesen rövid, de belül mérsékelten hosszú szőr védi őket. A fedőszőr különösen sűrű és kemény a hát területén, rövidebb, de még mindig kemény és száraz a végtagok alsó felületein. A szorosan testhez simuló fedőszőr az aljszőrzet hiányát jelzi és nem kívánatos.
Aljszőrzet: A fedőszőr alatt bolyhos, sűrű szőrréteg nő, mely a fedőszőrrel együtt vízhatlan védőruhát képez.
Szakáll és bajusz: Dús, a szőrzet durva, a fang felső részén rövidebb és keményebb. A felső ajkak bajuszt viselnek, az állat egy teljes, kemény szakáll díszíti. A bajusz és a szakáll kölcsönzi a fajtára jellemző ádáz kifejezést.
Szemöldök: Felfelé meredő szőrzet alkotja, mely a szemöldökívet hangsúlyozza, anélkül, hogy a szemeket elfátyolozná.
Bőr: Feszes, felesleges ráncok nélkül. A látható nyálkahártya mindig nagyon sötét színű, pigmentált.
Külső nemi szervek: Jól fejlettek.
Marmagasság: kanok 62-68 cm, szukák 59-65 cm. Mindkét nem esetén az ideális magasság a köztes érték, tehát a kanoknál 65 cm, szukáknál 62 cm.
Súly: Kanoknál körülbelül 35-40 kg, szukáknál 27-35 kg.
Jármód: A Bouvier des Flandres harmonikus felépítésű kutya, hogy szabad, könnyű és büszke mozgást mutathasson. A lépés és az ügetés a megszokott jármód a fajtánál, mindenesetre poroszkáló egyedek is előfordulnak.
Súlyos hibák Forma: Elnyújtott felépítésű példányok.
Szemek: Világosak.
Fülek: Mélyen tűzöttek.
Harapás: Előre- vagy hátraharapás.
Bordák: Laposak, túl hosszúak, hordóformájúak vagy rövidek.
Far: Csapott.
Szőrszín: Kimosott, csokoládébarna, túl sok fehér.
Szőrszerkezet: Puha, gyapjas, selymes, túl hosszú, túl rövid.
Szemek: Foltos szemszín, szúrós pillantás.
Orr: Foltos.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.

Eredeti neve: Bouvier des Flandres
Angol neve: Bouvier des Flandres

Eredete
Mint neve is mutatja, a Bouvier des Flandres a belga-francia területről, Flandriából származik, melyet természetes határ nem szel ketté.A flandriai pásztorkutya nem tartozik a legnépszerűbb fajták közé, így a bouvier-t először megpillantók hajlamosak azt félresikerült óriás schnauzernek vagy esetleg orosz fekete terriernek nézni.
A fajta kialakulása kezdetén sem örvendett túlzott ismertségnek. A korabeli szakértők sokáig nem említik a Bouvier des Flandres-t, csupán Strebel ír az ún. Toucher de Boef-ról, melyet állítólag Napóleon hadseregében is használtak, a hadsereg húsutánpótlását jelentő marhacsordák terelésére. J. Oberthur szerint ezeket az – akkor még – fajta nélküli terelőkutyákat Bouvier-nek is nevezték. durva szőrű, pofaszakállas munkakutyák voltak; ennél többet azonban senki nem tud megállapítani a “buvi” fajtaazonos tenyésztése előtt történtekről. A belga kinológusok csupán a XX. század elején figyeltek fel a főleg Flandria dél-nyugatirészén és Franciaország északi partjainál előforduló, viszonylag egységes típust alkotó terelőkutyákra. Az egyszerű pásztor- vagy marhakutya elnevezés mellett olykor “piszkos szakállnak” (vuilbaard) is hívták ezeket a kutyákat.Dr. Adolphe Reul, a brüsszeli állatorvosi egyetem tanára volt az első, aki a tenyésztők figyelmét felhívta a Bouvier számos jó tulajdonságára. A korai tenyésztők többsége farmer, mészáros vagy marhakereskedő volt, akiket nem érdekelt különösebben a fajtatiszta tenyésztés, csupán egy jó munkakutyára volt szükségük. A Bouvier elsődleges feladata a marhák terelése és őrzése volt, de használták kocsi húzásra is: nemcsak élelmiszert, személyeket is szállított. Éjszaka az istállót és az udvart védte az idegenektől.
A nagy nyilvánosság elé 1910-ben lépett a fajta, a brüsszeli nemzetközi kutyakiállításon. Paret úr, Ghent városából mutatott be két Bouvier-t, Nelly-t és Rexet. A Societe Royale St. Hubert ekkor vette hivatalosan tudomásul a fajta létezését. Két évvel később, 1912-ben megszületett az első fajtaleírás, melyet a Club St. Hubert du Nord alelnöke, a francia Fontaine fogalmazott. Az első világháború a belga kutyaállományt is erősen megtizedelte, Antwerpenben és a Németalföldön alig néhány eb élte túl a frontot, sok négylábút pedig a németek vittek magukkal. A fajta háború utáni újjászületésében óriási szerepet játszott a belga hadsereg egyik kutyája, a szintén állatorvos Barbry kapitány Ch. Nic de Sottegem nevű kanja.A belga fajtaklub, a Club Nationale Belge du Bouvier des Flandres 1922-ben alakult. A modern tenyésztés kialakításában nagy szerepet játszott a belga “de la Thudine” kennel. A klub 1922-ben új fajtaleírást fogalmazott, melyet 1961-ben belga, francia és holland szakemberek bevonásával harmonizáltak; az FCI 1965-ben ezt a verziót fogadta el.

Alkalmazása
A Bouvier des Flandres-t manapság elsősorban gazdaságok, mezőgazdasági területek őrzésére használják, illetve őrző-védő és rendőrkutyaként alkalmazzák. Testfelépítése és viselkedésbeli jellemzői, kiváló szimata, tettrekészsége és intelligenciája révén nyomkövető-, jelző- és vadőrkísérő kutyának is alkalmas.

Flandriai pasztorkutya

Forrás: kutya.hu