Nápolyi masztiff

Robosztus test, törékeny egészség
A nápolyi masztiff, mint az extrémitást ostromló fajta, bizony nem sorolható azon fajták táborába, amelyek az állatorvost csak a kötelező oltások alkalmával látogatják. Az őt érintő problémák azonban inkább anatómiai sajátosságaiból fakadnak, mintsem szervezetének gyenge ellenálló képességéből. Ez utóbbi értelemben véve tehát nem beteges fajta, viszont vannak olyan kritikus pontok, melyeket tartása során mindenképp figyelembe kell venni.Az egyik ilyen kérdéskör az etetés és mozgatás. Mindkettő a kutya nem mindennapi méretei miatt kulcsfontosságú. Mivel a nápolyi masztiff higgadt, nyugodt vérmérsékletű kutya, ezért felnőtt korában minőségi száraztápból általában 40-60 dkg-ot fogyaszt etetésenként. Figyelembe véve kifejlett kori 50-70 kilós testsúlyát, ez nem számottevő mennyiség, azt azonban tudnunk kell, hogy végleges testméretét két-három év alatt éri el, és ebben az időszakban értelemszerűen nagyságrendekkel több táplálékra van szüksége. Különösen fiatalon fejlődik rendkívül dinamikusan, mikor hetente 1-2 kilót(!) is gyarapszik. Ha a fiatal masztiff ebben az időszakban nem kap megfelelő mennyiségű, premium minőségű tápot és ezzel együtt kalcium-, ill. foszfor kiegészítést, valamint az ízületek fejlődését elősegítő zöldkagyló-kivonatot, ráadásul növekedését magas fehérjebevitellel dobják meg, akkor csontjai, porcai, ízületei, valamint ínszalagjai nem lesznek képesek követni a test fizikai növekedését, és olyan maradandó károsodásokat szenvednek, melyeket soha többé nem lehet helyrehozni. Ugyanebből a megfontolásból minimum másfél éves koráig a legszigorúbban tilos a növendék kutyafuttatása, ugráltatása, lépcsőztetése: mozogjon csak akkor és annyit, amennyit ő akar!Ha gond nélkül átvészeljük a kényes kölyök- és növendékkort, akkor sem lélegezhetünk föl teljesen. A nápolyi masztiff sajnos igen hajlamos az entropiumra és ektropiumra (szemhéj be- és kifordulás), melynek elhanyagolása nemcsak állandó szemgyulladást okoz, de akár vaksághoz is vezethet. Mivel a mastino más óriás fajtákhoz hasonlóan sajnos igen rövid életű, ezért legbiztosabb, ha 5-6 éves kora után évente egyszer alapos kivizsgálásra visszük (szív, máj, vese, vérkép), ezzel jó eséllyel elejét vehetjük barátunk idő előtti elvesztésének.Az eddigiekből kitűnik, hogy a nápolyi masztiff olyan odaadó, elkötelezett gazdát kíván, aki lelkesedésén kívül lelkiismeretesen és felkészülten vág bele a tartásába. Cserébe megtapasztalhatja azt a túlcsorduló szeretetet, megingathatatlan hűséget és feltétel nélküli ragaszkodást, amelyért még az uralkodók is igen nagyra becsülték a mastinót.

Mastino napoletano standard (FCI 197)
Rövid történeti áttekintés: A mastino napoletano a nagy római molosszer kutya leszármazottja, melyet Columella “De re rustica” c. művében írt le az időszámításunk szerinti I. században. A katonák oldalán harcoló kutyák egész Európában elterjedtek a római légió által; számtalan dog-típusú kutya őseivé váltak sok európai országban. Századokon át fennmaradtak a Vezúv tövében elterülő földbirtokokon és Nápoly környékén. Egy csoportnyi kinológus kitartásának és áldozatkészségének köszönhetően – élükön Mario Zacchival – 1946-ban újból megindult az ellenőrzött tenyész kiválasztás .
Általános megjelenés: Nehéz, masszív, zömök és nagy kutya, melynek testhossza meghaladja a marmagasságot. 
Fontos arányok: A testhossz 10 százalékkal haladja meg a marmagasságot. A fej hossza a marmagasság három tizede. A koponya és a fang aránya 2:1.
Viselkedés és wesen: Állhatatos, hűséges természetű, ok nélkül nem agresszív vagy harapós. Otthonának és annak lakóinak állandóan éber védelmezője, intelligens, nemes és fenséges.
Fej: Rövid és masszív, a járomcsontnál széles koponya; a fej hossza kb. a marmagasság három tizedét éri el. A bőséges bőr redőket és ráncokat képez, melyek legjellegzetesebb és legkifejezettebb képviselője a külső szemzugtól a szájzugig fut. A koponya és a fang felső határvonalai párhuzamosak.
Koponyatájék: A koponya széles, lapos, különösen a fülek között, és elölről nézve, elülső része enyhén konvex. A két járomcsont közötti szélessége nagyobb, mint a fej hosszának fele. A járomcsontok erősen kiugróak, de izomzatuk lapos. A homlokcsont kiszögellései erősen fejlettek; a homlokbarázda kifejezett. A nyakszirtcsont alig látható.
Stop: Igen határozott.
ARCORRI RÉSZ Orrtükör: Az orrcsont meghosszabbításában fekszik, nem ugorhat az ajkak elülső merőleges határvonalain túl. Tömeges, nagy, tág orrlyukakkal. Színe a szőrzet színétől függ: fekete a fekete színű egyedeknél, sötét szürke-barna a más színű egyedeknél és barna a barna szőrzetűeknél.
Fang: Nagyon széles és magas. Hossza az orrhát hosszával megegyező és a fej hosszának az egyharmadát teszi ki. Oldalai egymással párhuzamosak, miáltal a fang elölről nézve gyakorlatilag négyszög formájú.
Ajkak: Húsosak, vastagak és dúsak, elölről nézve a felső ajkak találkozási pontjuknál fordított V-alakot képeznek. A fang alsó szegélyét a felső ajkak alkotják; legmélyebb pontjuk a szájzug, látható nyálkahártyával vízszintesen a külső szemzug alatt.
Állkapocs: Erőteljes, erős csontokkal és tökéletesen összeillő fogívekkel. Az állcsont szélességében jól fejlett.
Fogak: Fehérek, egyenletesen fejlettek, jól elhelyezkedők és teljes számúak. Ollós harapás, azaz a felső metszőfogak sora hézag nélkül az alsó metszőfogak sorára nyúlik, és a fogak az állkapocsban függőlegesen állnak, vagy tétreharapás, azaz a felső metszőfogak szabad végükkel az alsó metszőfogak csúcsát érintik.
Szemek: Az egymástól messze ülő szemek előre néznek azonos síkon. A szemnyílás szinte kerek. A szemgolyó enyhén beágyazva fekszik. A szőrzet színével összehasonlítva, az írisz színe sötétebb, de világosabb szőrszínnél a szem színe szintén világosabb lehet.
Fülek: A kutya méretéhez képest kicsik, háromszögletűek, laposak, a pofához simulnak és a járomcsont felett tűzöttek. Ha kupirozottak, formájuk szinte egy egyenlő szárú háromszög. 
NYAK
Profil: A felső vonal enyhén konvex. 
Hossza: Inkább rövid, körülbelül a marmagasság 2,8/10 része.
Formája: Csonka kúp alakú, jól izmolt. Hosszának felénél mérve, kerülete kb. a marmagasság nyolc tizede.
Bőre: A nyak alsó része bőséges, laza bőrrel rendelkezik, mely Dupla, jól kettéosztott, de ezáltal nem kevésbé fejlett lebernyeget formál. Az állkapocs magasságában kezdődik és nem ér túl a nyak felénél. 
Törzs: A testhossz 10 százalékkal haladja meg a marmagasságot.
Felső vonal: A hátvonal egyenes, a mar széles, hosszú és nem nagyon kiugró.
Hát: Széles, hossza kb. a marmagasság harmada. Az ágyék harmonikusan megy át a hátba, az izomzat szélességében jól fejlett. A mellkas tágas, hosszú, jól ívelt bordákkal. A mellkas kerülete a marmagasságot kb. egynegyeddel haladja meg.
Far: Széles, erőteljes és jól izmolt. A vízszintessel bezárt szöge, a medencecsontnál mérve, kb. 30 fokos. Hossza a marmagasság három tizede. A csípőcsont kiugró, miáltal eléri az ágyék felső vonalát.
Mellkas: Széles és nyílt, jól fejlett izomzattal. A szügy szélessége közvetlen kapcsolatban áll a mellkassal és eléri a marmagasság 40-45 százalékát. A szegycsont a vállizület magasságában helyezkedik el.
Farok: Tövénél széles és vastag. erőteljes és vége felé elvékonyodó. Hossza eléri a csánkízületet, de általában hosszának kétharmadára kurtítják. nyugalmi állapotban lelógó, sarlóalakú. Mozgás közben a vízszintesig emelkedik vagy valamivel a hát magassága fölé. 
Mellső végtagok: A mellső végtagok teljes egészükben, a talajtól a könyökig, elölről és oldalról nézve egyaránt, függőlegesek és erőteljes, a kutya méretének megfelelő csontozatúak.
Lapocka: Hossza kb. a marmagasság három tizede, a vízszintessel 50-60 fokos szöget zár be. Az izomzat jól fejlett, hosszú, jól megkülönböztethető izmokkal. A vállízület szögelése 105-115 fokos.
Felkar: Hossza kb. a marmagasság 30 százaléka, a vízszintessel 55-60 fokos szöget zár be, erőteljes izomzattal rendelkezik.
Könyök: Bőséges, laza bőrrel rendelkezik és nem túl közel helyezkedik el a mellkashoz.
Alkar: Hossza szinte megegyezik a felkaréval. Teljesen függőleges, erőteljes csontozatú és jól fejlett, száraz izomzattal rendelkezik.
Lábtő: Nagyon széles, száraz és megvastagodás nélkül hosszabbítja meg az alkar függőleges vonalát.
Lábközép: Lapos, az alkar függőleges vonalának meghosszabbítása. A vízszintessel előre kb. 70-75 fokos szöget zár be. Hossza kb. a végtag könyök és föld között mért hosszának hatoda.
Mancsok: Kerek formájúak, nagyok, ívelt, igen zárt lábujjakkal. A talppárnák szárazak, kemények és jól pigmentáltak. A körmök erősek, íveltek és sötét színűek.
Hátulsó végtagok: Teljes egészükben erőteljesek és robosztusak, a kutyaméretével arányosak és mozgás közben képesek a kívánatos tolóerőt biztosítani.
Comb: Hossza a marmagasság egyharmada, a vízszintessel kb. 60 fokos szöget zár be. Széles; vastag, kiugró, de egymástól jól elkülönülő izmokkal. A medence és a comb által bezárt szög 90 fokos.
Lábszár: Hossza valamivel rövidebb, mint a combé, a vízszintessel 50-55 fokos szöget zár be. erős csontozatú és jól látható izmokkal rendelkezik.
Térdízület: A combcsont és a lábszárcsont közötti szög kb. 110-115 fokos.
Csánkízület: Nagyon hosszú a lábszár hosszához viszonyítva, kb. a marmagasság 2,5/10-e. A lábszárcsont és a lábtő által bezárt szög 140-145 fokos.
Hátulsó lábközép: Száraz és erőteljes, szinte hengeres, teljesen függőleges, hossza kb. a marmagasság negyede. Az esetleges farkaskörmöket el kell távolítani.
Mancsok: Kisebbek, mint a mellsők, kerekek, jól zárt lábujjakkal, a talppárnák szárazak, kemények és jól pigmentáltak. A körmök erősek, íveltek és sötét színűek.
Jármód: A fajta egyik jellegzetessége a mozgása. Lépésben a mozgás macskaszerű, mint az oroszlánok lépte, lassú, egy medvéjéhez hasonló. Az ügetést a hátulsó végtagok erős tolóereje és a mellső végtagok messze előre nyúlása határozza meg. A kutya ritkán ugrik vágtába. A szokásos jármód a lépés és az ügetés. Poroszkálás megengedett.
Szőrzet: Rövid, durva és kemény, sűrű, mindenütt egyforma hosszúságú és egyenletesen sima, vékony és maximum 1,5 cm hosszú. Semmiféle zászlókra utaló jel nem mutatkozhat.
Szín: Az előnyben részesített színek a szürke, az ólom kék és a fekete, de a rőt barna, és intenzív rőt (őz vörös), fakóbarna és őzbarna is, néha kis fehér folttal a szügyön és a lábujjak végén. Minden szín lehet csíkozott. A mogyoróbarna, a galambszürke és az izabella színű árnyalat megengedett.
Méret és súly: A kanok marmagassága 65-75 cm, a szukáké 60-68 cm. Felfelé és lefelé 2 cm eltérés megengedett. A kanok súlya 60-70 kg, a szukáké 50-60 kg.
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melyet az eltérés mértékével pontos arányban kell értékelni.
Súlyos hibák: Kifejezett előreharapás, trombita-farok, a megadott eltérésen túli méret.
Tenyésztésből kizáró hibák: Hátraharapás, a fang és a koponya határvonalainak határozott szét- vagy összetartása, konkáv, konvex vagy erősen görbe orrhát, teljesen pigmentálatlan orrtükör, teljesen pigmentálatlan szemhéj mindkét oldalon, váltószem, kancsalság, ráncok, redők vagy lebernyeg hiánya, farknélküliség vagy csonka farok, akár született, akár szerzett, nagy kiterjedésű fehér foltok, fehér jegyek a fejen.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.

Származási hely:Olaszország
Eredeti neve:Mastino Napoletano
Angol neve: Napolitan Mastiff

Eredete
A nápolyi masztiff megjelenésénél már csak a múltja impozánsabb. A fajta rajongói az ókori molosszus egyenesági leszármazottjának tartják, amely nem túl sokat változott a hosszú évszázadok, évezredek során. A legendás molosszusoktól való származással egyébként számos nagy méretű, határozott őrzőképességű, későbbi mészáros, harci és különböző őr kutyatípus büszkélkedhet.Ez a csoport már saját korában is nehezen volt definiálható: nem egy fajtához, hanem inkább hasonló típushoz tartozó, félelmetes, vad, masztiff jellegű kutyákat soroltak közéjük. Sokan mégis a mastinóban látták, látják megelevenedni az ókor legendás és megbecsült harci ebét. Való igaz, a nápolyi masztiff szemébe nézve láthatunk valamit az egykori hódítók magabiztosságából, de korunk mastinója már higgadt nyugalommal néz ránk vissza, hiszen kétezer éves múlttal a háta mögött és számtalan győztes hadjárat aktív részeseként már nem érzi szükségét, hogy fölényét lépten-nyomon bizonygassa.A nápolyi masztiff közvetlen ősének tartott római molosszus legendája át- meg átszövi az ókori történelmet. Mint ahogyan a bevezetőben is olvasható, ez az elnevezés mindenféle nagy erejű őrzőkutyára ráhúzható volt, amely kellően kemény és vad volt ahhoz, hogy a házat, jószágot, vagy a háborúzó katonákat védje, sőt akár maga is részt vegyen a csatában. A harci molosszusokat a rómaiakon kívül több más népcsoport is ismerte (pl. sumérok, mezopotámiaiak, akhájok, asszírok), és szinte kivétel nélkül mind nagy becsben tartották őket. Nagy Sándor macedón hadvezér állítólag még emlékművet is állíttatott elpusztult kedvence tiszteletére. A római hadjáratok befejeztével újabb – nem kevésbé véres – feladat várt ezekre a nagyszerű állatokra: arénákban küzdöttek a nép szórakoztatására, majd előkelő nemesek házát őrizték. Megbecsülésüket jelzi, hogy egy kutya értéke az aktuális árfolyamtól függően 8-12 rabszolgáéval vetekedett.A dicsőséges múlt az idők folyamán halványulni kezdett, és ezzel egyidőben a kutyák száma is csökkent. Természetesen a világháború is jócskán megtizedelte a megmaradt állományt, és sokáig úgy festett, hogy a fajta végleg eltűnik a történelem süllyesztőjében. Csak néhány Nápoly-környéki tanyán és a hegyi falvakban maradt belőlük egy szűk állomány, igaz, közel eredeti formában. A fajta újjáélesztésén dolgozó maroknyi csoport először 1946-ban jelent meg kiállításon a “római molosszussal”, de a dicsőséges visszatérés elmaradt. Nem pukkantak pezsgők, és a molosszus feltámadását harsonák helyett inkább a szakértők és bírók szkeptikus hahotázása kísérte. Ezen a kiállításon döntötte el Piero Scanziani, egy Nápolyban élő kutya rajongó újságíró, hogy teljes mellszélességgel a fajta feltámasztásának ügye mögé áll. Az általa vezetett munkacsoport 1947-ben kidolgozta az első hivatalos standardleírást, melyben a fajta – a megőrzése mellett kiálló nápolyiak tiszteletére a mastino napoletano nevet kapta. Ezt követően 1950-1970 között számos lelkiismeretes szakember tette hozzá áldozatos munkáját, hogy a nápolyi masztiff visszanyerje régi megbecsülését.

Don” Napoletano
Egy igazán típusos nápolyi masztiff láttán az embereknek tátva marad a szája. Egy részük persze gyorsan becsukja és szörnyülködve elfordul, míg másik felük álmélkodva közelebb merészkedik. (Akiből semmiféle érzelmet nem vált ki a mastino látványa, az valószínűleg azon sem lepődne meg túlzottan, ha foteljében egy rózsaszín otthonkába öltözött szumátrai orrszarvút talál, amint épp a tévét nézi önfeledten). Emellett a kutya mellett nem lehet szenvtelenül elmenni. Látványa annyira impozáns, mint egy nagy ragadozóé, nyugodt pillantása pedig egészen szuggesztív hatással bír. Az is könnyen felismerheti, aki még életében nem látott ilyen kutyát. Ha az utcán vele szembe jön egy szamár méretű, szürkés színű, kutyának látszó élőlény, amelynek akkora feje van, mint egy közepes plazmatévé, asszociáljon nyugodtan a mastinóra.A fej különösen nagy jelentőséggel bír e fajta esetében. Úgy is mondhatnánk, hogy a rendkívüli fej a fajta egyik legismertebb védjegye. Erről a standard is nagyon részletesen rendelkezik. Nem egyszerűen csak nagynak, masszívnak, szélesnek és a fajtára jellemző módon “bőrösnek” kell lennie, hanem minden paraméternek összhangban kell lennie egymással, és magával a testtel is. Ekkora fejszerkezethez természetesen robosztus, masszív testalkat és vastag csontozat dukál, mely még jobban hangsúlyozza a mastino tekintélyes mivoltát. Ennek ellenére egy anatómiailag korrekt nápolyi masztiff mozgása, ha nem is könnyed, de mégsem elnehezült, hanem egészen különlegesen ötvözi a lehengerlő erőt és a macskaszerű puhaságot.

Élete a család
A molosszus-felmenőkkel büszkélkedhető fajták mindegyikétől, így a nápolyitól is távol áll a köznapi értelemben vett vakfegyelem. Legtöbbjük társként kezelve érzi jól magát, és nem mutat túlzott hajlandóságot arra, hogy pattogó vezényszavakra cikázzon ide-oda. Ha kicsit belepillantunk e fajták múltjába, kiderül, hogy mindenkori gazdáik mindig is nagyra becsülték képességeiket, ezért feladatukat  mely leginkább az ember és a vagyon védelme gazdájuk közelében, leginkább családias közegben végezték. Ezeket a kutyákat nem volt divat cserélgetni, nem volt velük szemben elvárás, hogy könnyen váltsanak gazdát, ha a helyzet éppen úgy kívánja.Mindezen hatások együttese azt eredményezte, hogy a molosszus-leszármazottak rendkívüli módon kötődnek gazdájukhoz és annak családjához. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak rájuk volna jellemző ez a fajta kötődés, de akik tartottak már masztiffot vagy molosszus származású kutyát, azok egyöntetűen arról számolnak be, hogy kutyájuk rendíthetetlen ragaszkodása egyenesen lenyűgözte őket. A mastino magát minden kétséget kizáróan sziklaszilárd védőbástyának tekinti, mely a meleg családi fészket elválasztja a gonosz külvilágtól. Választott gazdájára szinte imádattal tekint, de megkülönböztetett figyelemmel szereti családját, különös tekintettel a gyermekekre. Számukra ideális játszópartner, mivel nem szeles természetű, végtelenül türelmes és gyengéd a csöppségekkel, akik szülői felügyelettel élménydús kalandtúrán vehetnek részt a hatalmas kutya zegzugos bőrrengetegében.A mastino egyébként marcona külseje ellenére kifejezetten “lelkizős” fajta. Igényli a szoros fizikai kontaktust gazdájával, és meggyőzően képes előadni az: én most éppen apró társasági kutya vagyok című magánszámát, melynek nyitánya a busa fej észrevétlennek nem nevezhető térdre helyezése, és remélt záróakkordja a gazda ölébe való gömbölyödés. Olyan lényegtelen apróság, hogy saját maga olykor többet nyom, mint a gazdája fotellal együtt, nem nagyon tántorítja el céljától. Ennek ismeretében elképzelhető, milyen örömtáncot képes lejteni, mikor gazdája hazaérkezik. Ilyenkor valóban szilárdan megvetett lábak és lehetőleg valami kapaszkodó szükséges, hogy masztiffunk lelkes dörgölőzése nyomán ne az anyaföldön kössünk ki. Ebből kifolyólag a köznapi értelemben vett patyolattisztaságot nyugodtan elfelejthetjük, ha mastinót tartunk, ehelyett új értelmet nyer majd a “viszonylag tiszta ruha fogalma”…

Gőzhenger bőrtenger
Idegenekkel szemben a nápolyi masztiff természetesen korántsem ilyen közvetlen. Nem nyíltan agresszív, de ösztönösen távolságtartó, és valami rejtett képessége folytán pontosan tudja, hogy kivel, mikor, hogyan kell viselkednie. Végül is kétezer év gyakorlata van benne! Ha pedig a mastino indokoltnak látja, hogy intézkedjék, ott bizony robbanékonyan és kőkeményen lép fel. Éppen ezért a nápolyi masztiffot és képességeit ismerő tulajdonosok, tenyésztők nem javasolják, illetve feleslegesnek tartják a kutya őrző-védő kiképzését. Megjelenése elég garancia személyes biztonságunkra, szakszerűtlen kiképzése viszont olyan viselkedésre késztetheti, amely távol áll tőle. Nem kell bővebben ecsetelni, hogy az ilyen egyedek méretüknél, erejüknél fogva potenciálisan mekkora veszélyt jelenthetnek környezetük számára.Persze felelőtlenség volna azt állítani, hogy a mastinónak semmilyen nevelésre nincs szüksége. Sőt, már ifjú korától kezdve kellő határozottsággal és következetességgel kell irányítani, mert a fiatal állat viharos gyorsasággal fejlődik, és néhány hónap múlva már olyan erőt képvisel, melynek rendszabályozásához egyszerűen kevés egy ember fizikai ereje. Ennek ellenére nevelése nem igényel durva eszközöket, érzékeny lelkére és szoros kötődésére való tekintettel a túlzott “keménykedést” kerülni kell.Bár nápolyi masztiffunk valószínűleg sosem lesz ünnepelt munkakutya-bajnok, akik ezt a fajtát választják, nem is vágynak erre. Éppen elég, ha nevelése során csak az alapokra szorítkozunk (behívás, pórázon követés stb.), és ezáltal közlekedés biztos kísérő kutyává képezzük őt. Ezzel általában nem szokott gond lenni, mivel a mastino nem szökős vagy túlzottan pörgős fajta, és még a szabadban is igyekszik gazdája közelében maradni. Amire viszont minden mastinónak szüksége van jellemének egészséges fejlődéséhez, az a határtalan, nagybetűs Szeretet és Foglalkozás. Ez mindennél fontosabb számára, ezért az olyan embernek, akinek a kutya csak a kert részét képezi, és hazatérve ügyet sem vet négylábújára, hanem szó nélkül bemegy a házba, semmiképpen sem való a fajta bár más kutya se nagyon…
Mivel viszonylag kis mozgásigényű, nem ugatós fajta, tartása elvileg lakásban is elképzelhető, bár hozzá kell tenni, hogy ehhez a mastino méreteihez igazodó ingatlan szükséges. Nem éppen mellékes, hogy mint minden kutyának, nagy melegben vagy kosztolás előtt neki is rendesen megindul a nyálelválasztása, és bár rajongói szerint nem nyálzik jobban, mint egy átlagos kutya, azért valljuk meg, hogy méretei, sajátos és terjedelmes pofaszerkezete, valamint jelentős száj körüli, torok alatti bőrlebernyegei miatt ez az állítás bizony nehezen hihető. Mindemellett egyes példányok állítólag egetverően képesek horkolni, ami ugyan kevésbe nevezhető fajtajellegzetességnek.

Napolyi masztiff

Forrás: kutya.hu