A sloughi fajtastandardja
A jelenleg érvényes nemzetközi standard 1998. április 27. óta érvényes, az FCI X. fajtacsoportjának (agarak) 3. szekcióján belül (rövid szőrű agarak), a 188. sorszám alatt. Ami az általános megjelenést illeti, a sloughi nagyon elegáns, szikár izomzatú, harmonikus arányokkal rendelkező kutya. A kanok marmagassága 66–72 cm, a szukák marmagassága 61–68 cm közötti lehet.
A kutya színe a világos homokszíntől a vöröses homokszínig az úgynevezett “földszínek” bármilyen árnyalata lehet, fekete álarccal, kabáttal, csíkokkal vagy fekete árnyalattal, illetve ezek nélkül. Feje hosszúkás formájú, és az agarakra jellemzően elnyújtott, koponyacsontja oldalról nézve lapított. A két füle közötti távolságnak 12-14 cm között kell lennie. A szemöldökeinek nem szabad erősen kitűnni a fej szőrzetéből. Az orra mindig sötét fekete, szélesre nyitott orrcimpákkal, és az orrnyeregnek egyenesen kell beleolvadnia a kutya fejének felső részébe. Lelógó füle háromszög alakú, a csúcsán enyhén lekerekített formával. Szemeinek színe sötétbarna, a világos szőrű egyedek esetében borostyánszínűig terjedő árnyalattal. Itt érdemes megemlíteni, hogy a standard leírás külön kitér az állat szemei által kifejezett lelkiállapotra. ugyancsak ritkaságszámba megy az FCI berkein belül, hogy fajtastandardba rögzítsenek egy kutyafajta viselkedésével, pszichikai állapotával kapcsolatos elvárást: “Lágy, egy kicsit szomorú tekintet, a pillantásnak honvágyat kell tükröznie”.Ez valószínűleg a marokkóiak elvárása végett kerülhetett a fajtaleírásba, maradandóságot adva ezzel a világ különböző pontjaira elkerülő sloughik eredeti hazájukba történő vágyakozásának.
A sloughi nyaka hosszú, feszesen simuló bőrrel. Lábai egyenesek és függőlegesek, erős izomzatúak, gerince vízszintes. Mindezek garantálják, hogy a nagytestű, divatos európai kutyafajtákkal ellentétben a mozgásszervi és csontozati problémák és betegségek a sloughinál ismeretlenek. A tappancsok ovális alakúak, a középső lábujjak jelentősen hosszabbak, mint a szélsők, karmai fekete vagy barna színűek és meglehetősen erőteljesek. A kutya mindhárom lépésformával (lépés, ügetés, galopp) egyformán jól, gyorsan és kitartóan tud haladni. Ennek a kutyafajtának rendkívül vékony és finom bőre van, amit egyenletes, rövid és vékony szálú szőrtakaró borít.
A fajtaleírást összeállító szakemberek ősi marokkói sloughi tartóktól két egyszerűen ellenőrizhető geometriai követelményt is belevettek a standardleírásba:
√ A kifejlett, igazi sloughi farkának kétszer olyan hosszúnak kell lennie, mint amilyen hosszú a feje.
√ A sloughi oldalnézetbeli testformájának (a nyak és a fej nélkül) egy négyzetbe bele kell férnie. Ez utóbbi megkülönbözteti az összes többi agárfajtától, amelyeknél ugyanez téglalap is lehet.
Tulajdonságai
Edzett, bátor, rámenős, gyors, önálló, éppen ezért kissé makacs, mint a legtöbb agár.
Eredeti neve: Sloughi
Angol neve: Sloughi
Eredete
“Egy jó sólyom, egy gyors agár, egy nemes ló többet ér, mint húsz asszony” – mondja egy arab szólásmondás, amely többek között a sloughi felbecsülhetetlen értékét és megbecsülését hivatott bizonyítani. Némelyik marokkói korániskolában egy legendát is megtanítanak a gyerekeknek:
“Hét fiatalember menekült az üldözőitől, akik rabszolgaságra akarták őket fogni. Egyikük magával vitte kedvenc sloughi kutyáját is. Amikor az éjszaka beálltával a kimerültségtől aludni tértek egy barlangban, megszólalt a kutya:”Én mindenkit szeretek, aki istennek értékes; aludjatok nyugodtan, majd én vigyázok rátok!” 300 év elteltével megszűnt a rabszolga kereskedelem, elmúlt az üldözés, és a kutya fölébresztette a fiatalokat, ezért a sloughi bebocsátást nyert a Paradicsomba…”
Mindez ellentétben áll azokkal a sok esetben téves nézettekkel, amely szerint az iszlám vallású népek a Koránra való hivatkozással alapvetően negatív érzelmekkel viseltetnek a kutya iránt. A beduin vadászok gyakorlatában mindig is természetes volt, hogy lóháton az ölükben vitték magukkal agaraikat, majd amikor a vad megmozdult, a kutyát elengedték, az leugrott a lóról, és elképesztő sebességgel üldözőbe vette, kifárasztotta és megállította a vadat, melyet ezek után a vadásznak könnyű volt lóhátról elejtenie. A jelen korban inkább gyalogosan közlekednek a vadászok, kutyáik nem távolodnak el nagyobb távolságra tőlük. A sloughinak nincs különösebben jó szaglása, nem is feladata a vad kiszimatolása, fölkeresése: jellemzően csak a megpillantott, megmozdult, menekülő vad látványa váltja ki belőle az üldözési reflexet. Ám ha ez megtörtént, akkor a vadnak nincs esélye a hosszú távon folyamatosan 40-50 km/h sebességet tartani tudó sloughival szemben.A múlt évszázad 80-as éveinek végére Marokkó területén szinte teljesen kipusztultak a gazellák, ezért a sloughival való vadászatot megtiltották. Ez természetesen nem szolgált előnyére ennek a szikár, edzett, bátor kutyafajtának. Ennek ellenére a nagyvárosoktól távoli falvakban továbbra is tartanak és vadászatra használnak is sloughikat, csupán annyi különbséggel, hogy főként a helybeli kecske- és birkapásztorok megbízásából a nyájra veszélyt jelentő sakálok vadászatára, valamint a vadnyulak elejtésére.
A sloughit tartó emberek továbbra is a hagyományokat szigorúan megőrző tartási körülményeket biztosítják nagyra becsült kutyáiknak. Családtagként kezelik a sloughit, velük él a sátorban vagy a házaikban, és az egyedüli állat, amelynek külön ételt biztosítanak. Az összes többi ház körüli állatnak (beleértve az udvaron élő keverék kutyákat is) be kell érniük az ételmaradékkal, hulladékkal, vagy azzal, amit éppen maguk találnak. A sloughiknak az ételt az asszonyok készítik el lepénykenyér, tej és olíva olaj keverékéből, de a kutyák etetését kizárólag a férfiak végzik. A marokkóiak által tartott sloughik húsféleséget csak akkor esznek, ha valamilyen háziállat vágásakor megkapják a belsőséget és hulladékot.
Forrás: kutya.hu