Görög kopó

Alkalmazása
A hellenikos ichnilatis szépen csengő, erős hanggal bír, amely nyílt terepen kilométerekre elhallatszik. Üldözés közben nagy távolságokat tud bejárni, képes önállóan felhajtani a nyulat, majd a gazdája felé terelni azt. Erős jelleme van, fiatalon sokszor makacskodik, lassan érő típus. A durva bánásmód ront a magatartásán, türelem kell a betanításához. Görögországban időnként medvevadászatra is viszik. A görög kopók hagyományosan párban vagy 3-4 főből álló falkában vadásznak. Könnyű a görög kopókat tanítani. Imádják a társaságot, és könnyen szocializálódnak. A vadászklubok vagy saját földterületükön rendeznek vadászatokat, vagy földterületet bérelnek, ahol vadászversenyeket tartanak. Néhány országban, ahol a görög kopók száma alacsony, például Finnországban, biztosítják azt a lehetőséget, hogy együtt versenyezzenek a suomenajokoirával, azaz a finn kopóval.

Marmagasság: kan 47-55 cm, szuka 45-53 cm

Testtömeg: 17-20 kg

Alomszám: 4-7 kölyök

Várható élettartam: 12-14 év

Eredeti neve:Hellinikos Ichnilatis
Angol neve:Hellenic Hound

Eredete
A hellenikos ihnilatis fekete-cser színű, bátor nyúlvadász-eb, amely őshonos fajta Görögországban. A Peloponészoszon évezredek óta élnek görög kopók, amelyeknek az őseitlaconikoinak hívták, ami később lagonikoi névre változott (ebből a lagos = nyúl, a kynes = kutyák jelentéssel bír). Számos ókori író dicsérte ezeket a kutyákat, amelyek a kolonizáció és a tengeri kereskedelem révén elterjedtek a Földközi-tenger vidékén. Őshazájában – ellentétben európa más részeivel – nem keveredett a fajta, és megőrizte ősi karakterét az elszigetelt hegyvidéki tájakon. Nem volt szükség túl sok kutyára, így nem volt verseny a tenyésztők között. A Balkánon is gyakoriak a fekete-cser vagy trikolor vadászkutyák, amelyek még az ókorban rendkívül népszerű görög kopó vérvonalának hordozói. Ma Görögországban a trikolor eb nem szerepel a hivatalos fajták között. Ez a változat Lakóniában (Spárta környékén) él, s megőrizte a görög kopó első, már említett elnevezését is.

Leírás
Közepes termetű, viszonylag hosszú testű eb. Koponyája kissé lapos, szeme gesztenyebarna, füle lelóg. Háta egyenes, mellkasa mély, hasa könnyedén felhúzott. Végtagjai függőlegesek, párhuzamosak, izmosak. Farka hosszú, ha figyel, a vízszintesnél kissé magasabbra tartja. Szőrzete rövid, kemény, sűrű. Színe fekete, vörös jegyekkel, néha kis fehér folttal a mellkasán.

Tulajdonságai
Az eb bátor, kitartó, intelligens, időnként türelmetlen, de szenvedélyes vadász, és sohasem gonosz. Emellett barátságos, játékos, kedves, ezért alkalmas kezdő kutyatartók számára is. Szereti a természetet, ezért társasházba nem a legjobb választás, viszont nagyon boldog egy gazdaság őrzőjeként, s emellett persze sokféle feladatot el tud látni. Elpusztítja az útjába kerülő rágcsálókat is. Szerencsés természete van, így jól megfér más kutyákkal.

 

Forrás: kutya.hu, kutya-tar.hu