Tulajdonságai
Az ír farkas alapvetően csöndes, jámbor, visszahúzódó alkat, aki legszívesebben halkan elmélkedik egy számára is kényelmes kanapé legmélyén. Monumentális méreteit elnézve szinte paradoxon, hogy ez a hatalmas kutya szinte észrevétlenül el tud tűnni a lakásban.Kiegyensúlyozott, szófogadó, de ha kell, igen kemény ellenfél. Fürge, gyors, értelmes.A fajta emberrel szemben tanúsított agresszív viselkedése sosem volt kívánatos, sőt a tenyésztésből való kizárást vonta maga után, ezért érthető, hogy noha tekintélyt parancsoló mérete, büszke tartása önmagában biztonságot jelent, az ír farkas alapvetően nem alkalmas őrző-védő feladatok ellátására. Tény azonban, hogy gazdája reakcióiból pontosan fel tudja mérni, hogy a házhoz érkező idegent hogyan fogadja. A várt vendégeket barátságosan üdvözli, a hívatlanul érkezőket pedig kifejezett tartózkodással fogadja. Házőrzésre is csak feltételesen alkalmas. Erre legfeljebb ott használható, ahol elég a lélektani hadviselés is, mivel agárszokás szerint általában alig-alig ugat.
Bár az ír farkasok különösebb nehézség nélkül képesek elsajátítani a kulturált viselkedés alapjait, létezik egy helyzet, amiben teljesen levedlik minden úri jó modorukat, ez pedig a mezőn előttük felpördülő nyúl vagy őz látványa. Hiába, olyan ez egy agárnak, mint trombitaszó a csatalónak. Ilyenkor lefoszlik róluk minden kimértség, fegyelmezettség. Hatalmas izmaik dinamitként robbannak, és röpítik a fújtató, dübörgő óriásokat. Ilyenkor olyan pompás látványt nyújtanak, hogy némelyik gazda még arról is elfeledkezik, hogy ciklámenszínű fejjel (és valljuk meg, tök feleslegesen) üvöltözzön kutyái után.
Eredeti neve:Irish Wolfhound
Angol neve:Irish Wolfhound
Eredete
Az utcán szembejövő ír farkaskutya ritkán hagyja hidegen az embereket. Nem csoda, hiszen a póniló nagyságú eb még a legendás méretű német dog méretein is túltesz, legalábbis ami a magasságát illeti. Az átlagember persze ritkán látja benne a nemesek egykori kiváltságos kísérőjét, sokkal gyakrabban nézik valamilyen egzotikus, de eredeti megjelenésű keveréknek, így nem csoda, ha rendszerint megdöbbennek azon, hogy a böhöm óriás valójában egy agár fajta.Az ír farkaskutya igen tiszteletreméltó múltra tekint vissza. Már a Krisztus előtti időktől készültek róla feljegyzések, de a történelem folyamán gyakorlatilag az ókori görögöktől kezdve a rómaiakon át, majd később angol, skót, francia, svéd, dán, perzsa, spanyol uralkodók is ismerték, és mint rendkívül értékes főúri ajándékot tartották számon. A leírásokban szinte kivétel nélkül impozáns megjelenésű, nemes állatként említik, mely félelmetesen gyors és erős, ugyanakkor fejedelmien méltóságteljes és roppant intelligens. Mivel a fajta története szorosan összefügg az ír népével, természetesen osztozott annak hányattatásaiban is. A kelta elődök és az ír nemesek is leginkább nagyvad (vadkan, szarvas, farkas) vadászatára használták. Termetük, megjelenésük, természetük miatt igen nagy megbecsülésnek örvendtek ezek a hatalmas kutyák, tenyésztésük ez időtájt virágzott. később aztán egymást érték a súlyosabbnál súlyosabb csapások. Írország angol megszállása, a szigetet sújtó éhínség, a farkasok eltűnése miatt saját hazájában már-már a kihalás veszélyeztette a fajtát.A XIX. századi ír történelemre a nemzeti öntudat megerősödése volt jellemző, ami automatikusan magával hozta az ír farkaskutya feltámasztásának, vagy inkább újjáélesztésének igényét. Ennek legjellegzetesebb alakjai H. D. Richardson, de leginkább egy bizonyos Graham kapitány volt. Richardson állítása, mely szerint az ír farkaskutya, valamint a skót szarvasagár valójában ugyanazon kutyafajta két különböző típusa, nyilván nem hagyta hidegen Graham kapitányt, aki a fajta feltámasztásához olyan skót szarvasagarakat használt, melyek magukon hordozták az ősi ír farkaseb jegyeit (nagyobb, robosztusabb, impozánsabb megjelenés, markánsabb fejtípus). Az általa tenyésztett ír farkasok tekinthetők az új korszak etalon-kutyáinak. később, 1885-ben megalakította az Irish Wolfhound Club-ot, azaz az Ír Farkasagár klubot, és haláláig a fajta nemesítésén és népszerűsítésén fáradozott. Intelmei, melyekkel átadta a stafétát az őt követő generációknak, máig érvényesek maradtak: “A testület ne javasolja tenyésztésre a törékeny vagy gyenge kutyákat. Az ideális kutya gyors, határozott, ugyanakkor hangtalan mozgású. A mellkas legyen nagy, hogy a tüdő és a szív szabadon dolgozhasson. Javaslom a bíróknak továbbá, hogy a rövid vagy hiányos szőrzetű, illetve a határozatlan, nem elég temperamentumos, vagy örökletes betegségeket hordozó kutyáknak díjat ki ne adjon semmilyen osztályban”. A II világháború természetesen ismét visszavetette a tenyésztést, de utána ismét kedvező időszak következett az ír farkaskutya számára. Sok kiváló példány jellemezte ezt az időszakot.Úgy tűnik, hogy az ír farkaskutyák tulajdonosai, tenyésztői már régen lemondtak arról, hogy kutyájukat a laikusok agárként ismerjék fel. Általában rezignáltan veszik tudomásul, hogy rendre lekeverékezik e nemes állatokat, akik egész lényükben hordozzák az agárfajtákra általában jellemző sajátos karaktert, mely minden agártulajdonost (legyen az angol, afgán, olasz, magyar agár) rabul ejtett. Eredeti elnevezése beszédesen hordozza e jellegzetességet, hiszen az Irish Wolfhound ír farkas agarat jelent. Érdekes, hogy közeli rokona, illetve Richardson szerint “tájtípusa”, a Scottish Deerhound, vagyis a skót szarvasagár – mely hazánkban alig-alig ismert – magyar elnevezésében mégis megőrizte agár mivoltát.A nyelvi sajátosságoktól eltekintve, az nem véletlen, hogy a “farkas” mindenütt megtalálható elnevezésében. Nem mintha egy kifejlett szarvas vagy vaddisznó elejtése nem lett volna tiszteletet érdemlő feladat, a farkas elleni sikeres küzdelem azonban egyfajta mércét jelentett, még akkor is, ha általában többedmagával vadásztak rájuk, ahogy az agarakkal szokás. Nevében tehát a “farkas ölőknek” kijáró tisztelet jelenik meg, noha testalkatra is igen közel áll egykori ellenségéhez. Konrad Lorenz “Ember és kutya” c. művében képletesen úgy festi le a farkas fizikumát azok számára, akik még testközelből nem tapasztalhatták, hogy legjobb, ha elképzelnek egy német dog méretű kutyát, foxterrier keménységű izomzattal. Nos, nem lehet tudni, hogy a professzor annak idején találkozott-e ír farkaskutyával, de az imént tőle említett leírás szakasztott, mintha rá illenék… A különbség csupán annyi, hogy az ír farkasok magasabbak a dogoknál, ezzel az adottságukkal még a Guiness Rekordok Könyvbe is bekerültek.
Leírás
Jól megtermett, izmos, rusztikus megjelenésű, de elegáns felépítésű kutya. Feje a schnauzeréra hasonlít, de keskenyebb és hosszabb. Szeme sötétbarna, füle lelóg. Háta egyenes, széles, fara kissé csapott, mellkasa mély, hasa felhúzott. Végtagjai szikár izomzatúak, hosszúak. Farka lelóg. Szőrzete közepesen hosszú, durva. Színe legtöbbször szürke, de lehet kékesszürke, fehér vagy sárgásvörös is.
Forrás: kutya. hu, kutya-tar.hu