Tulajdonságai
A leo egész megjelenése híven tükrözi egyéniségét. Nyíltszívű, barátságos, ugyanakkor méltóságteljes és nyugodt, mint egy fenség. Annak ellenére azonban, hogy az agresszivitás nem alapvető jellemzője, sőt abszolút nem kívánatos jelenség viselkedésében, a rosszban sántikálókat bizony komoly meglepetések érhetik, és nem éppen arcon nyalás formájában… Tekintettel arra, hogy a leo világéletében az emberrel szoros közelségben élte mindennapjait, igen kifinomult érzékkel különbözteti meg a különböző szituációkat, illetve az idegen emberek szándékát. Mivel gazdájához és annak szeretett családjához végtelenül lojális, bátran a védelmükre kel, ha a helyzet úgy kívánja. Bár alapvetően nem személy- vagy területőrzésre kialakított fajta, mint minden kutya, ő is jelzi az idegent, ösztönösen védi területét. Aki pedig testközelből megtapasztalta már egy kifejlett leonberger égrengetően mély ugatását, nem nagyon akar meggyőződni róla, hogy az ugatás mögött rejlik-e valódi támadó hajlam, vagy sem…
Bár a leonberger valóságos óriás, ízig-vérig kísérő kutya. Szívesen vesz részt minden tevékenységben, és hatalmas mérete ellenére igen aktív, agilis alkat. Élénk és temperamentumos eb, akivel bizony nemcsak illik, de kell is kiadós sétákat tenni. Persze ahhoz, hogy gondtalanul kísérje gazdáját, neki is el kell sajátítania a legalapvetőbb engedelmességi feladatokat. Ehhez nem kell más, mint hogy naponta rendszeresen és következetesen foglalkozzunk vele. Ilyen bánásmóddal szinte észrevétlenül sajátítja el a szükséges ismereteket.Nagyon fontos azonban, hogy nevelését egészen korán kezdjük meg, mert ha egy felnőtt leonbergert a szó erejével nem tudunk megállítani, akkor semmilyen eszközünk sincs rá. Egy kifejlett kutyával szemben annyi esélyünk sem lesz, mint vízi pisztollyal a bozóttűz ellen… Szerencsére azonban a leo intelligens, lágy lelkületű fajta, így nemcsak gyorsan, de különösebb fizikai erőltetés nélkül is könnyedén tanul. Képes oly nehéz feladatok ellátására is, mint például a vakvezetés, mely talán az egyik legfelelősségteljesebb és legtöbb követelményt támasztó munka egy kutya számára.Mindemellett a leo remek vízi kutya is egyben. Nyilván újfoundlandi-örökségéből eredően rajong a vízért, s bár kenutúrához némileg túl méretes, egy kiadós vízibiciklis-fürdőzős lubickolásra mindig szívesen kapható. Igazán elemében azonban akkor van, ha családja veszi körül. E fajtát magas szintű emberközpontúság jellemzi, ezért – bár méretei miatt lakásba nem igazán való – hermetikusan elzárni magunktól vagy a családtól maga a barbarizmus. Mindenképp lehetőséget kell biztosítani számára, hogy napi szinten kielégíthesse mérhetetlen szeretetigényét. Ez egyébként nem eshet nehezünkre, hisz ki tudna úgy elmenni e mosolygós, aranybarna behemót mellett, hogy ne túrjon bele gyönyörűséges bundájába, és ne dögönyözze meg alaposan! Egyébiránt nyugodtan “ráereszthetjük” a család apró tagjait is leonbergerünkre, persze szigorúan szülői felügyelettel. Nem mintha veszély fenyegetné őket egy leo társaságában, hiszen a gyermekek iránt kiemelt türelemmel és óvatossággal viseltetik, sőt szinte bármit hajlandó elviselni tőlük – sokkal inkább a kutya érdekében, hogy adott esetben megvédhessük a csöppségek olykor korántsem kíméletes rohamaitól.
Kikezdhetetlen egészség
Noha a leonberger az óriás méretű kutyák klubjának egyik prominens tagja, meglepő módon mentes az e fajtákat gyakran sújtó “szériabetegségektől”. Nem kínozzák csontrendszeri, ízületi, keringési rendellenességek, szemhéja nem fordul se ki, se be, és arányos, szabályos pofaszerkezetének köszönhetően nem nyálzik. Egyik ékessége vitathatatlanul impozáns bundája, mely hetente egyszeri kikefélésen kívül nem igényel extra gondoskodást. Ha esetleg menthetetlenül elszennyeződne, legjobb egy kiadós úsztatás, és máris régi fényében ragyog majd. Természetesen unalomig ismételt jó tanács, hogy teljes testi érettségéig (kb. 2-2,5 év) különös gonddal, a fajta méretéhez igazodva, minőségi táppal kell etetni, és erőltetett mozgatását mindenképpen el kell kerülni. Ezt követően – mikor a szervezet elérte végleges fejlettségét és már nem kell “építkeznie” – napi táplálékigénye teljesen civilizált mértékűre csökken, tulajdonképpen megegyezik egy aktív, közepes méretű kutyáéval.A leonberger irigylésre méltó egészségi állapota leginkább annak köszönhető, hogy napjainkban egyáltalán nincs divatja. A leonbergernek olyan gazdára van szüksége, aki optimista, kellően tágas kerttel, valamint lehetőleg népes családdal rendelkezik, és nem vár el kutyájától mást, mint szeretetteli, gondtalan együttélést.
Eredeti neve:Leonberger
Angol neve:Leonberger
Eredete
A fajta kialakulása szinte mesébe illő: egyszer volt, hol nem volt, élt a XIX. század első felében egy ember a Stuttgart melletti Leonberg városában. Ezt a bizonyos embert Heinrich Essignek hívták, és a nevezett város tanácsosaként dolgozott. Az Essig úr munkahelyén díszelgő városcímeren ábrázolt oroszlán annyira megragadta a lelkiismeretes állami alkalmazott fantáziáját, hogy arra jutott: “De jó is volna egy olyan kutyafajtát kialakítani, mely megszólalásig hasonlít az állatok királyára!” Nem tudni, vajon ötletét pusztán az alkotó szenvedély ihlette-e, vagy városa hírének öregbítése, de tény, hogy mindkettőt sikerült megvalósítania. Nyilvánvaló, hogy Essig úr nem “zseboroszlánra” gondolt, mikor az új fajta kialakításába fogott. Céljainak csakis hatalmas termetű ebek felehettek meg, úgymint az újfoundlandi, a szentbernáthegyi és a pireneusi hegyi kutya. Belőlük alakította ki 1846-ra az új fajtát, melyet stílszerűen leonbergernek nevezett el. Ezidőtájt az ún. leonbergerek még zömében fehér színű, fekete fejű, de már akkor is elképesztő termetű, impozáns megjelenésű kutyák voltak. Csak később, az 1865-ben megrendezett müncheni kiállításon jelent meg a mai fajta prototípusa: sárgásbarna, a végein feketével cirmolt szőrköntösben, sötét maszkkal.Újabban rebesgetik azt is, hogy Essig úr nem is az említett fajtákat használta a leo kialakítása során, hanem jó érzékkel “beletenyerelt a tutiba”, és a jelentős kereskedelmi útvonalon fekvő városka átutazóinak kutyái közül szemezgette ki a számára megfelelőket. Akárhogy is, e fenséges megjelenésű állatok annyira lenyűgözték a nagyérdeműt, hogy a XIX. század második felére nemesi körökben az egyik legkedveltebb fajtának számítottak. A fajta prominens rajongói között tartják számon Richard Wagnert, Friedrich von Baden nagyherceget, III. Napóleont, Garibaldit, Erzsébet császárnét és Bismarckot is, de még a távoli Oroszország cári udvaraiban is “szolgált” közülük néhány.Az első világháború sok más kutyafajtával egyetemben a leonbergernek is kis híján a pusztulását okozta. Csak áldozatos munkával sikerült megmenteni, melyet követően 1948 június 10-én megalakult a Német Leonbergi Klub, majd a következő évben az FCI hivatalosan is elismerte a fajtát.
Küllem
A leonbergi nagyon nagy, erős, izmos, ám mégis kifejezetten elegáns kutya. A hatalmas test igen arányosan felépített, vastag csontú, kifejezetten erőteljes alapokon nyugszik, nem kelt nehézkes benyomást, és a könnyed mozgásban sem hátráltatja a kutyát.A kutya színe oroszlánszínű: vörös, és a vörös különböző árnyalatai a homok sárgától az oroszlánszínű sárgán és vörösesbarnán át a rőt vörösig, mindenkor teljes fekete maszkkal. A vöröses alapszínt több-kevesebb fekete szőrvég járhatja át, ugyanakkor a kutyaalapszínét a fekete nem határozhatja meg. A leonbergire jellemző kötelező fekete maszk ideális esetben mélyfekete és az egész arcorri részt takarva legalább a szem fölé ér. A szem színe barna, a sötétbarna kívánatos. A leonbergi feje nem szélesedik ki olyan erőteljesen, mint az újfundlandié, a kutya arckifejezése barátságos, jóindulatú. A lógó, háromszög alakú közép nagy füleket fekete keret szegélyezi. A leonbergi farka dúsan szőrözött seprőfarok, mely csánk alá ér, a mellső lábakat zászló, a hátsókat gatya díszíti.
Forrás: kutya.hu