Norwich terrier standard (FCI 72)
Általános megjelenés: Kicsi, mélyre állított, helyre kutya, kompakt és erőteljes, rövid háttal, jó tömeggel és erős csontokkal. Az igaz munka közben szerzett hegek tiszteletreméltóak, és nem szabad jogtalanul büntetni őket.
Karakter: Egyike a legkisebb terriereknek. Szeretetreméltó természetű, nem verekedős, hihetetlenül aktív, robosztus testi felépítésű.
Wesen: Vidám és rettenthetetlen.
Fej és koponya: Erőteljes, ék alakú fang. A fang kb. egy harmaddal rövidebb a koponyánál, utóbbi a nyakszirtcsonttól a kifejezett stop alsó illeszkedéséig mérve. Enyhén ívelt, széles koponya, jó távolsággal a fülek között.
Szemek: Kicsik, oválisak, mélyen ülők, sötétek. Kifejezésteli, intelligens és rámenős tekintet.
Fülek: Felállóak, egymástól messze a koponyán tűzöttek. Közép nagyok és hegyesek. Tökéletesen felállóak a kutyaizgalmi állapotában, nyugalmi állapotban a kutya hátracsaphatja őket.
Harapás: Jól záródó, száraz ajkak, erőteljes állkapocs, erős és meglehetősen nagy fogak, tökéletes, rendezett ollós harapás, a felső metszőfogak sora hézag nélkül az alsó metszőfogak sorára nyúlik, és a fogak az állkapocsban függőlegesen állnak.
Nyak: Erőteljes és jó hosszúságú, összhangban a korrekt, kiegyensúlyozott összmegjelenéssel, miközben harmonikusan megy át a jól elhelyezkedő vállakba.
Mellső rész: A mellső végtagok rövidek, erőteljesek és egyenesek. A könyök jól a testhez simul. A mellső lábközép szilárd és egyenes.
Test: Rövid hát, kompakt test, jó mellkas mélység. Hosszú és jól ívelt bordák, rövid ágyék. Egyenes hátvonal.
Hátulsó rész: Széles, erőteljes és izmos, jól szögelt térdízület. Mélyen elhelyezkedő csánkízület nagy tolóerővel.
Mancsok: Kerek, jól párnázott macskamancsok. Álló helyzetben és mozgásban egyaránt teljesen előre fordulnak.
Farok: A farok kupirozás szabadon választható.
3. Középhosszúan kupirozott, magasan tűzött, miáltal tökéletesen kiegészíti az egyenes hátvonalat. Felállóan hordott.
4. A kupirozatlan farok mérsékelt hosszúságú, hogy a kutya harmonikus megjelenése érdekében. Tövénél vastag, a vége felé elvékonyodó, olyan egyenes, amennyire csak lehetséges, magasan hordott, miáltal tökéletesen kiegészíti az egyenes hátvonalat.
Jármód/mozgás: A mellső végtagok egyenesen előre mozognak, a hátulsó végtagok a mellsők vonalát követik. A csánkízületek párhuzamosak és hajlékonyak, miáltal a talppárnák láthatóvá válnak mozgás közben.
Szőrzet: Kemény, drótos és egyenes, szorosan a testhez simuló, vastag aljszőrzettel. A nyakon a szőr drótosabb és hosszabb, az arcot övező sörényt formál. Rövid és Puha a fejen és a füleken, a nagyon kevés szakáll és a kissé kifejezett szemöldök kivételével.
Szín: A vörös, a búzaszínek, a fekete-cser és a szürke minden árnyalata. Fehér jegyek vagy foltok nem kívánatosak.
Méret: Az ideális marmagasság 25-26 cm.
Hibák: A felsorolt szempontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, melynek értékelését az eltérés mértéke határozza meg.
Megjegyzés: A kanoknak két, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkeznie, melyek teljes egészében a herezacskóban helyezkednek el.
Testtömeg: 4-5 kg
Alomszám: 3-4 kölyök
Várható élettartam: 10-14 év
Eredeti neve: Norwich Terrier
Angol neve: Norwich Terrier
Eredete
Norwich városa és Norfolk grófság egymás mellett fekszenek Kelet-Angliában. A norwich és a norfolk terrier ősei kezdetben nem grófok vagy hercegek falkavadászatainak főszereplői voltak, hanem különböző vándorló népcsoportokat segítettek hozzá mindennapi betevőjük megszerzéséhez.Azt nem tudni, kiváló rágcsálóirtóként vagy túl eredményes orvvadászként tűntek fel az aprócska vörös kutyák, egy biztos, hamarosan vadászok és lovasemberek körében is népszerűvé váltak Norfolk tüzes parányai, Anglia legkeményebb terrierjei. Természetesen, mint oly sok más fajtánál, létezik egy másik származáselmélet is. Eszerint az 1870-es években Wicklow közelében, Ballybrick falkamestere túl sok rókát veszített el a frissen lecsapolt területeken tartott vadászatok során, ezért egy olyan kicsi, lógófülű terriert próbált kitenyészteni ír terrierjeiből, mely elég apró ahhoz, hogy a vízelvezető csatornába is bebújjon a róka után, ha szükséges. Mikor az 1890-es években Ballybrick birtokot eladták, néhány vörös terrier Írországból Norfolk grófságba, Cambridge városába került, és a már itt élő terrierekkel keveredett. De vajon ki kezdett egységes fajtát, vagy legalábbis állományt kialakítani a hol lógó, hol felálló fülű, többnyire vörös színű vadász terrierekből? Az egyik variáció szerint egy fogadós Wymondham-ben, Mr. Nicholls kezdett először többé-kevésbé tudatos tenyésztői munkát végezni. unokája jól emlékszik közös vadászataikra, mikor kisfiúként, egy köpcös lovon követte a felnőtteket, vállán egy-egy vászontáskával: ezekben rejtőztek az aprócska kutyák. A korai tenyésztők egyike volt Jodrell Hopkins, aki egyetemi tanulmányai befejeztével béristállót alapított a trumpington Street-en. Bevételeinek nagy része azonban nem a lovakból származott, hanem egy “Doggy” Lawrence névre hallgató úrral közösen vezetett vállalkozásból: Hopkins és Lawrence aprócska vörös terriereket adott el az egyetemistáknak, ugyanis kifejezetten divattá vált ilyen kutyát tartani, melyeket a vállalkozás telephelye után trumpington terriereknek neveztek. Hopkins egyébként egy tartalékos katonától szerezte első kutyáját a dél-afrikai szőrű kannal párosított. Egy kant Hopkins egy Mr. Jack Cooke nevű úrnak adta, aki Brooke Lodge-háború alatt, egy simaszőrű, csíkos szukát, akit egy nagyon okos, de selymes szőrű kannal párosított. Egy kant Hopkins egy Mr. Jack Cooke nevű úrnak adta, aki Brooke Lodge-ban élt és Norwich falkamestere volt. Mr. Cooke ismeretségi köre jelentős szerepet játszott a norfolk és a norwich terrier fajtatörténetében. Frank Jones 25 évesen hagyta el Wicklow-t, hogy Mr. Cooke kocsisa és vadászinasa legyen. Mikor Cooke-tól Market Harborough-ba került, hogy egy lókereskedőnek dolgozva lovakat törjön be, néhány vörös terriert is magával vitt, és folytatta tenyésztésüket. A kutyák nagy sikert arattak a környék vadászai között, így ha Jones megszorult, mindig el tudott adni néhány kutyát, hogy pénzhez jusson. Sőt, később már Amerikába is küldött kölyköket Jones terrier néven, mígnem egy napon, egészen pontosan 1904-ben, arra a kérdésre, hogy hívják a kutyáit, a pillanat hatása alatt azt válaszolta, hogy norwich terriereknek – ugyanis éppen norwich-ból jövet szembesült a kérdéssel. Eközben Jodrell Hopkins Newmarket-ba költözött, ahol már olyan vonalat alakított ki, mely némi kivétellel hűségesen örökítette a kívánatos típust.A korabeli terrieresek számos keresztezést hajtottak végre 25 éven keresztül, kísérletezve cairn, border és yorkshire terrierekkel. 1930-ban a körzet kis vörös kutyáit általában norwich terriernek nevezték, nagyobbak voltak, mint napjainkban, álló vagy lelógó füllel, de a tenyésztők többsége inkább az álló fület részesítette előnyben. A Kennel Club 1932-ben ismerte el hivatalosan a fajtát norwich terrierként. Eddig a dátumig a tenyésztőket elsősorban kutyáik vadászösztöne érdekelte, de a hivatalos regisztrációval a fültartás elsődleges fontosságot kapott. Mr. Read a felálló fület kedvelte és a standardben is ehhez ragaszkodott, Mrs. Dorothy Normandy-Rodwell, a lelógó fül hívének legnagyobb bosszúságára. Az első fajtaleírás megfogalmazásában végül kompromisszum született: “Ha a fül feláll, némileg nagyobb, mint a Cairné, ha lelóg, szabályos és kicsi, teljesen lelógó.” De megállapodás ide vagy oda, megkezdődött a fajta végérvényes kettéválása. A regisztrációt követő első néhány évben kevesen folytatták a tenyésztést. A fültartás kiszámíthatatlanná vált, és mindkét típusnál sok gondot okozott, így a tenyésztők saját maguk hajtották végre a szétválasztást a tenyésztésben. 1939-ben már nagyon kevés olyan terrierrel találkozni, melynek törzskönyvén az első három generáció “vegyes” fültartású lett volna. A háború utáni években mindkét típus önálló fajtaként fejlődött, mindkettőnek megvoltak a maga hívei, míg 1964 szeptemberében a Kennel Club engedélyezte a szeparációt. A felálló fülű egyedek megmaradtak Norwich terriernek, a lelógó fülűek pedig a Norfolk terrier elnevezést kapták.1965-ben adták ki a Cruft’s kiállításon az első CC címeket az új fajtának. Mrs. R. L. Richardson Wymbur Mandy Lou nevű kutyája lett a szuka győztes, aki első két CC címét még Norwich terrierként nyerte. A kan CC és a fajtagyőztes Nanfan Heckle, egy fiatal kutyalett, aki szintén norwich terrierként kezdte kiállítási karrierjét. A terrier csoportban, a díszkörben Heckle bebizonyította, hogy az új fajta megállja a helyét a show ringben is, miközben megőrizte a korai terrierek vadászhagyományait. Néhány ember tudta csak, hogy Heckle a Cruft’s előtti napon még kotorékozni volt, a kiállítás napján ásták ki reggel fél hatkor, és pucolták le a kiállításra menet útközben egy garázsban, Maidnehead Thicket-nél! Heckle egyébként az első norwich championtól származik, Biffin of Beaufintól.
Forrás: kutya.hu