Kutya rehabilitációs úszás [video]

Jenny a 8 éves német juhász nem régen sikeres gerincműtéten esett át, azonban a hátsó lábait csak nagy nehézségek árán tudja mozgatni. Az állatorvos utókezelésként úszást javasolt, ezért a Kutyaközpontban heti több alkalommal rehabilitációs úszáson vesz részt. Különös hangsúlyt fektetünk az ízületei kímélésére, ezért úszómellényben végzi a foglalkozásokat. Súlyos állapotára való

kutya_mentomellenytekintettel heti három órát tölt nálunk, de már az első foglalkozás végén látható volt, hogy könnyebben és bátrabban használja a hátsó lábait. Szerencsére Jenny velünk együtt küzd a gyógyulásáért, rendületlenül rója a hosszokat gazdái biztatására. Az igazi húzóerő a német juhász számára Eszti, a kisgazdi, akit mindenhová követett egészségesen is, így most is minden erejét bevetve tempózik a vízben, hogy aztán jutalomként megkapja a beígért simogatást. Bár a gyógyulás hosszú és nehéz folyamat lesz, az egész család és a Kutyaközpont csapata is megtesz mindent, hogy talpra állítsuk Jennyit.

 

 

 

Kutyauszodáról bővebben   itt olvashatsz>>>